Hatékonyak az országban üzemelő CNG-buszok és teherautók

Hazánkban az állami tulajdonú társaságoknál az elmúlt években beszerzett, sűrített földgázzal hajtott (CNG) haszonjárművek beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.

A Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) azzal számol, hogy hamarosan tovább folytatódhat a földgáz-üzemű járművek beszerzése a hazai cégeknél.

A MGKKE tagjai közé tartozó Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) még 2014-ben 60 darab Iveco Stralis típusú teherautót állított forgalomba a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés lebonyolítása érdekében. „A társaság tapasztalatai alapján elmondható, hogy ezen járművek gazdaságosabban üzemeltethetők, nem utolsósorban pedig jelentős környezeti terheléstől óvják meg a fővárosban élőket” – emlékeztetett Domanovszky Henrik. A sűrített földházzal hajtott teherautók üzemanyagköltségei jóval alacsonyabbak a hasonló kategóriájú, dízeles változatokhoz képest.

Az FKF egyik Iveco Stralis CNG üzemű teherautója két év, 24 300 kilométer futás megtétele során 15,7 tonna földgázt használt fel. „Kedvező fogyasztásának, valamint a CNG-üzemből fakadó előnyöknek köszönhetően még a rendkívül alacsony kőolaj ár mellett is 20 százalékkal kevesebbe került a tankolása, mint egy hasonló dízelüzemű hulladékgyűjtő autóé” – emelte ki Domanovszky Henrik. Hozzátette: 2017-től a hulladékgyűjtésben is visszaigényelhető a CNG jövedéki adója, így az üzemanyagköltség megtakarítás 30 százalék fölé emelkedett.

forrás: formula.hu

A CNG-üzemmel kapcsolatos kedvező tapasztalatok a Magyar Posta figyelmét is felkeltették, ezért az állami vállalat 2016-ban egy Iveco Hi-Road típusú, CNG-üzemű, nehézkategóriás nyergesvontatót tett próbára. A két hónapos próbaidőszak alatt a jármű pótkocsival együtt vett részt a küldemények szállításában a Budaörs – Fót – Szolnok – Kecskemét – Szeged és Fót-Budaörs-Székesfehérvár útvonalon, a logisztikai központok között.

A tesztidőszak alatt a jármű összesen 22 183 kilométert tett meg. Ez idő alatt 100 kilométeren16,98 kilogramm CNG-t használt fel. Az Iveco Hi-Road CNG fogyasztási adatait összehasonlítva egy hasonló kategóriájú dízel üzemű járművel megállapítható, hogy a földgázüzemű teherautó üzemanyagköltsége 35 százalékkal kisebb. Ez 100 kilométeren hozzávetőlegesen legalább 3500 forint megtakarítást eredményez. A tesztidőszak alatt a járművel összességében elégedettek voltak a sofőrök. „A Magyar Posta munkatársai dicsérték a teherautó fordulóképességét, úttartását, emellett kiemelték könnyű kezelhetőségét, valamint a motor csendes működését. Bízunk benne, hogy a kedvező tapasztalatok CNG-üzemű járművek beszerzésére ösztönözik a haszonjármű üzemeltetőket” – jegyezte meg az MGKKE elnöke, Domanovszky Henrik.

Kedvező városi tapasztalatok

A CNG-üzemű járművek előnyei a közösségi közlekedésben is teljes mértékben kiaknázhatók. Hazánkban jelenleg Budapesten, Kaposvárott, Zalaegerszegen, Szegeden és Miskolcon közlekednek CNG-buszok. „Mindegyik városban nagyon pozitívak a tapasztalatok a gázüzemű autóbuszok üzemeltetéséről. A közlekedési társaságok határozott, akár 40 százalékos költségcsökkenést is tapasztalnak a dízelüzemhez képest, és nem csak az utasok, de a sofőrök körében is hamar elfogadottá váltak a környezetbarát üzemű járművek”– tette hozzá Domanovszky Henrik.

A miskolci autóbuszok kedvező károsanyag-kibocsátási értékeit a PEMS-műszerrel történő mérések is igazolták. A MGKKE és a KTI közös munkája fény derített arra, hogy a földgázüzemű autóbuszok 98 százalékkal kevesebb nitrogén-oxidot juttatnak a levegőbe az Euro IV-es motorral szerelt és korszerűnek tekintett dízelüzemű változatoknál. A Miskolcon közlekedő CNG-s buszflotta forgalomba helyezése óta legalább 66 tonnával kevesebb nitrogén-oxidtól (NO+NO2) óvta meg a nagyváros levegőjét, de ugyancsak tonnákban mérhető a szilárd részecske kibocsátás elkerülése. „Ennek haszna a legfontosabb értékben, az egészségben jelentkezik, a szálló por ugyanis az emberi szervezetbe jutva szív- és légzőszervi megbetegedéseket okozhat, időelőtti elhalálozáshoz vezethet. Magyarország e téren rendkívül rossz statisztikáján épp a városban élők körében lehet a földgázüzemű hajtással jelentős javulást elérni” – hívta fel a figyelmet Domanovszky Henrik.

formula.hu