Az Európai Bizottság képviselői több alkalommal felhívták a figyelmet arra, hogy Európában a lakosok 29 százaléka szenved a közlekedési zajtól és ebből 13 százalék vasúti zajtól. Ez 14 millió embert érint.[1] A bizottság ugyanakkor ismét óvott attól, hogy Németország egyedül vegye fel a harcot a vasúti teherforgalom által okozott zajjal.…
Címke: zajcsökkentés
Vásárhelyi Árpád: Zajvédelmi megoldások a vasúti teherfuvarozásban IV. rész
Jelen tanulmány bemutatja a vasúti teherforgalom által generált zaj problematikáját, és európai – főleg német – példákon keresztül megoldási lehetőségeket összegez. Vásárhelyi Árpád oldalunkon folytatásokban közölt összefoglalójában ezúttal az egyes vasútvállalatok helyzete és zajvédelmi megoldásai kerülnek terítékre. (tovább…)
Vásárhelyi Árpád: Zajvédelmi megoldások a vasúti teherfuvarozásban III. rész
A zajvédelem az utóbbi idők egyik legfontosabb környezetvédelmi kérdése. A közlekedési eszközök tekintetében az eddigi legfontosabb elvárás az eszközök sebességének növelése volt. Ma is számos beruházás célja, hogy a jövőben megnövekedett mértékű közlekedési és logisztikai forgalmakat bonyolítson. Gondoljunk csak a nagysebességű vasutakra, a teherfogalmi eszközök gyorsaságának növelésére, a repülőterek terhelhetőségének,…
Vásárhelyi Árpád: Zajvédelmi megoldások a vasúti teherfuvarozásban II. rész
A zajvédelem az utóbbi idők egyik legfontosabb környezetvédelmi kérdése. A közlekedési eszközök tekintetében az eddigi legfontosabb elvárás az eszközök sebességének növelése volt. Ma is számos beruházás célja, hogy a jövőben megnövekedett mértékű közlekedési és logisztikai forgalmakat bonyolítson. Gondoljunk csak a nagysebességű vasutakra, a teherfogalmi eszközök gyorsaságának növelésére, a repülőterek terhelhetőségének,…
Vásárhelyi Árpád: Zajvédelmi megoldások a vasúti teherfuvarozásban I. rész
Egy európai parlamenti meghallgatás során hangzott el, hogy a magas zajterhelés mintegy 30–50 ezer ember halálát okozza évente. A zajterhelések jelentős része a közlekedésből adódik: legyen az közúti, vasúti, légi vagy tengeri. Az Európai Unió már 2002 óta szabályozza a környezeti zajok mértékét, mégsem született meg a szükséges megoldás, mivel…