Halad a cél felé a Waberer’s – történelmi számok jöttek a biztosítási üzletágtól

Ismét jó negyedévet zárt a Waberer’s Csoport: az árbevétel 11 százalékkal 193 millió euróra emelkedett éves összevetésben, az EBIT pedig 27 százalékkal 10,1 millió euróra gyarapodott az idei harmadik negyedévben – derül ki a vállalat legfrissebb gyorsjelentéséből. A cégcsoport különböző üzletágai közül a biztosítási szegmens 6,5 millió eurós eredménye rekordnak számít, ami elsősorban a kár-/költségszint kedvező alakulásának, valamint a javuló viszontbiztosítási és befektetési teljesítménynek köszönhető. A Waberer’s menedzsmentje szerint a cégcsoport teljesíti az idei évre kitűzött céljait.

Továbbra is emelkedő pályán van a Waberer’s Csoport. A harmadik negyedévben a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat árbevétele 193 millió eurót tett ki, ami 11 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. A harmadik negyedéves EBIT 10,1 millió eurót tett ki, ami az árbevételnél is dinamikusabban, 27 százalékkal nőtt az az egy évvel korábbi – 8 millió eurós – szinthez képest. A Waberer’s Csoport gyorsjelentéséből kiderül az is, hogy január és szeptember vége között a Waberer’s Csoport árbevétele 581,5 millió euró volt, ez 10 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában elért összeget. Bár a 29,3 millió eurós idei kilenchavi EBIT elmarad az egy évvel korábbi 33,4 millió eurótól, ám megfelel a menedzsment időarányos várakozásainak.

Jó teljesítmény, kihívások közepette

„Az elmúlt negyedévek során a logisztikai szektor Európában és Magyarországon olyan makrogazdasági trendekkel szembesül, amelyek jelentős alkalmazkodást igényeltek, különösen az autóipari és fogyasztási szektor stagnálása miatt. Ebben a környezetben igazi értéknek tekintjük a mögöttünk lévő tizenkét hónapban végrehajtott jelentős ügyfél- és cégakvizíciókat. Ezek ugyanis lehetővé tették, hogy a Waberer’s Csoport a kedvezőtlen körülmények között is stabilizálni tudta eredménytermelő képességét és a kitűzött 2024-es eredménycélt is képes lesz elérni. Külön büszkeség számomra, hogy az RCL-üzletág harmadik negyedéves eredménye elérte a tavalyi év EBIT eredményét és sikeresen lezárult az MDI integrációja is, ami új lehetőségeket nyitott a cégcsoport számára a balkáni piacokon” – mondta Barna Zsolt, a Waberer’s International elnök-vezérigazgatója.

A nemzetközi üzletág teljesítménye szintén biztató, hiszen a magyarországi központú fuvarozási és szállítmányozási üzletág pozitív EBIT eredményt ért el. Ugyanakkor a lengyelországi Link leányvállalat komoly kihívásokkal nézett szembe. Ennek kezelése érdekében a menedzsment módosította a Link üzleti stratégiáját és új reorganizációs tervet fogadott el, amely egy új integrációs igazgató kinevezését is magában foglalja. Az előrejelzések alapján a Link jövőre stabilizálni fogja helyeztét és újra eredményt termelhet.

Folytatás következik, biztosítós bővüléssel

Barna Zsolt elmondta: „Az eddigi úton tovább haladva, az elkövetkező időszakban is a meghirdetett stratégia mentén vizsgáljuk kiemelten a vasúti logisztikai, a regionális fókuszú, valamint a vidéki ipari központok logisztikai infrastruktúrájához kötődő üzletfejlesztési lehetőségeket, amelyek elősegítik a Waberer’s Csoport logisztikai lábának további növekedését.” Kiemelte továbbá, hogy már rövid távon is komoly reményeket fűznek a Posta Biztosítók 2025-ben történő integrálásához, így az akvirált társaságok akár már jövő év elejétől jelentősen hozzájárulhatnak a cégcsoport biztosítási üzletágának fejlődéséhez és eredménytermelő képességéhez.

Az elmúlt évek során végrehajtott felvásárlásoknak és üzletfejlesztési projekteknek köszönhetően a Waberer’s Csoport a korábban döntően közúti fuvarozásra fókuszáló társaságból egy sokkal komplexebb szolgáltatásportfólióval és működési modellel rendelkező cégcsoporttá vált. Ennek megfelelően a menedzsment az irányítás átalakítása mellett döntött annak érdekében, hogy a cégcsoport működése átláthatóbb és hatékonyabban irányítható legyen, tovább erősítve a Waberer’s piaci pozícióját és növekedési lehetőségeit. A tőzsdén jegyzett Waberer’s International Nyrt., amely eddig a nemzetközi fuvarozási tevékenységben is szervesen részt vett, 2025 január 1-jétől kizárólag központi holding funkciókat lát majd el, és a cégcsoport többi leányvállalatának és üzleti egységének nyújt menedzsment- és központosított szolgáltatásokat. Az átalakítás céljával összhangban az üzleti szegmensek működése és eredmény felelőssége átláthatóbbá és jobban kontrollálhatóvá válik.