Tőzsdei bevezetése óta a legmagasabb EBIT eredményét és EBIT margin szintjét érte el a Waberer’s International, miután 14,1 százalékkal bővülő árbevétellel zárta a 2022-es évet. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat 675,9 millió eurós árbevétel mellett 33,3 millió eurós EBIT-et mutatott fel, így a menedzsment részvényenként 100 forintos osztalék kifizetését javasolja az éves közgyűlésen.
2022-ben beérett a Waberer’s International Nyrt. korábban elindított stabilizációs programja, így 2017-es tőzsdei bevezetése után rekord EBIT-eredményt (kamatok és adózás előtti eredmény) és margint ért el, mely lehetővé teszi, hogy tőzsdei pályafutása során először fizessen osztalékot részvényeseinek. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat 14,1 százalékkal 675,9 millió euróra növelte árbevételét, miközben EBIT eredménye még ennél is nagyobb mértékben, 22,5 százalékkal 33,3 millió eurós rekordszintre ugrott. Ennek köszönhetően az EBIT-margin is jelentősen, 4,6-ról 4,9 százalékra javult. A kiemelkedő teljesítményt egy kihívásokkal teli évben érte el a vállalat, mivel az orosz-ukrán háború több szempontból is kedvezőtlenül hatott a működésére. A Waberer’s csoportban dolgozó több száz ukrán származású sofőr közül a háború kitörését követően sokan hazamentek, miközben az ügyfelek egy részének ellátási láncát megszakították a felbomló együttműködések az orosz, illetve ukrán beszállítókkal. Eközben a megugró infláció is erőteljes működési költség-, illetve bérnyomás alá helyezte a vállalatot. A kihívások leküzdésében jelentős szerepet játszott, hogy az elmúlt években olyan válságálló cégcsoportstruktúrát sikerült kialakítani, amelyben mindhárom üzleti szegmens hasonló súllyal járult hozzá az eredményességhez. Az EBIT 30 százalékát az ITS (Nemzetközi Fuvarozási Szegmens), 33 százalékát az RCL (Regionális Kontrakt Logisztika Szegmens) és 37 százalékát a Biztosítási szegmens adta.
Barna Zsolt, a Waberer’s International Nyrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a rekordteljesítmény mögött a minőségi logisztikai szolgáltatások iránti növekvő piaci igény, a key account ügyfelek által elvárt minőségi, testreszabott szolgáltatásokra épülő stratégia, valamint a gyors reagálású szervezeti kultúra áll. Barna Zsolt kiemelte: a 2022-es év teljesítménye lehetővé teszi, hogy a részvényesek is részesedjenek a megtermelt eredményből, így a menedzsment részvényenként 100 forintos osztalék kifizetését javasolja az áprilisi közgyűlésen. A vezérigazgató az eredményekkel kapcsolatban kifejtette, hogy az elmúlt években nemcsak stabilizálták a vállalat működését, hanem új irányokba is nyitottak, a további növekedést támogató több beruházást is előkészítettek vagy már el is indítottak. Tavaly olyan kiemelt stratégiai projekteket készítettek elő, melyek első eredményei 2023-ban már megmutatkoznak: az Ecseren épülő óriási, 47 ezer négyzetméteres logisztikai központ az év végére magas készültségi fokot érhet el, miközben további raktárfejlesztési projektek előkészítése is folyik. 2023-ban lezárulhat az RCL szegmens első regionális akvizíciója, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a Waberer’s valós regionális fókuszú, komplex logisztikai szolgáltatást biztosítson. A csoport idén tovább növelheti az alacsony környezeti lábnyom mellett üzemeltethető logisztikai szolgáltatásai volumenét, így komoly hangsúlyt fektet a vasúti logisztikai képességei bővítésére, illetve tovább folytatja piacépítő szerepét az alternatív meghajtású járművek bevezetésével kapcsolatban. Mindemellett transzparens ESG jelentési rendszert kíván bevezetni, mely további versenyelőnyhöz juttathatja a Waberer’s Csoportot.
Barna Zsolt a 2023-as üzleti tervekkel kapcsolatban elmondta, hogy idén csökkenhet a logisztikai szolgáltatások iránti kereslet mind kontinentális, mind regionális viszonylatban a romló ipari termelési, illetve lakossági fogyasztási trendek következtében. Ez a tendencia a Waberer’s-t azonban kevésbé érintheti a magas hozzáadott értékű, minőségi logisztikai szolgáltatásokra fókuszáló működése miatt. A Waberer’s menedzsmentje konzervatív tervezés mellett 2023-ban mérsékelt árbevétel-növekedésre, valamint a 2022-es év egyszeri pozitív hatása (2,7 millió eurós beruházási támogatás) nélküli értéknek megfelelő EBIT-teljesítményre számít.
A Waberer’s árbevétele 2022 negyedik negyedévében 11,0 százalékkal 169,2 millió euróra emelkedett, míg a teljes évben 675,9 millió euró volt (+14,1%). A negyedéves árbevétel-növekedést elsősorban az ITS szegmens 22,5 százalékos bővülése támogatta, míg az RCL szegmens negyedéves árbevétele 0,1 százalékkal csökkent. A Biztosítási szegmens negyedéves árbevétele a bázisidőszak szintjéhez képest 10 százalékkal csökkent, mely – az előző negyedévekhez hasonlóan – a forint euróhoz viszonyított gyengülésének volt köszönhető. Éves szinten az ITS szegmens 22,8, az RCL szegmens árbevétele pedig 8,5 százalékkal bővült, míg a biztosítási szegmens árbevétele 7,8 százalékkal csökkent 2021-hez képest (elsősorban a forint euróhoz viszonyított gyengülése miatt). Az árbevétel-növekedés az év nagy részében az üzemanyag-drágulás automatikus árszintnövelő hatásának, illetve az ettől független sikeres áremeléseknek köszönhető. Az EBIT 2022 negyedik negyedévében harmadjára ért el 8 millió euró feletti szintet: az utolsó negyedévben 8,8 millió euró volt, ami 5,6 százalékos javulást jelent, és elsősorban az ITS szegmensnek köszönhető, mely 5,5 millió euróval növelte negyedéves eredményét. A csoport éves EBIT-je 33,3 millió euróra emelkedett, ami 22,5 százalékos növekedést jelent, mely a legmagasabb éves eredménynek számít a tőzsdei bevezetés óta. A nettó eredmény 7,8 millió euróra nőtt 2022 utolsó negyedévében, ami 31,8 százalékos javulást jelent, míg az éves szintű konszolidált eredmény 2022-ben 16,2 millió euró volt, ami 10,5 százalékkal marad el (-1,9 millió euró) az előző évitől. Ennek oka elsősorban a hektikus EUR/HUF árfolyammozgás volt, mely tavaly 4 millió euró veszteséget okozott, míg az utolsó negyedévben az erősödő forint hatására 2,5 millió euró nem realizált pénzügyi nyereséget eredményezett. A nem-realizált, készpénzmozgással nem járó pénzügyi eredmény nélkül számolt éves nettó eredmény 20,2 millió euró volt, mely 2,9 millió eurós éves növekedésnek felel meg. A Waberer’s nettó adósságállománya 28,3 millió euróval nőtt 2022-ben, melynek oka döntően a készpénzből, illetve lízing által finanszírozott flottacsereprogram végrehajtása volt. A csoport nettó tőkeáttételi mutatója a 12 havi rendszeres EBITDA 1,88-szorosára változott a magasabb nettó adósságállomány következtében, mely megegyezik az elmúlt negyedévek átlagával.