A most kiépült „Mediterrán” vasúti szállítási folyosó lehetőséget nyújt arra, hogy Budapest csomóponti szerepe erősödjön a nemzetközi idegenforgalomban. A magyar és a szlovén állami vasúttársaság nyáron naponta indít hálókocsis vonatot az Adriai-tengerhez, így még többen választják majd a magyarországi tranzitútvonalat. Az első SEA←YOU Istria elnevezésű vonat június 23-án, 20:30-kor fut ki a Déli pályaudvarról.
A magyar és a szlovén vasúttársaság a villamosított vasúti pálya átadását követően azonnal a személyszállítás fejlesztése mellett döntött – hangsúlyozta Kazai Kata, a MÁV-START értékesítési igazgatója. Sikerült a piacon egyedülálló szolgáltatást kialakítani, ugyanis a Budapestről naponta induló SEA←YOU Istria vonat kocsijait Szlovéniában szétkapcsolják, így több tengerparti úti célra kínálnak egy vonattal eljutást. A szlovén Adria és a Kvarner öböl nagy múltú üdülőközpontja, Abbázia (Opatija) is közvetlenül elérhető. A jól szervezett átszállásos kapcsolatok révén, csodálatos tájakon Pula, Lovran vagy a festői Piran is könnyen megközelíthető. A fiatal turisták igénylik, keresik a Szlovénián keresztül adódó olaszországi kapcsolatot, így a kínálatba Trieszt is bekerült, ahonnan a „csizma” belsejébe száguldanak a Trenitalia nagysebességű szupervonatai.
A SEA←YOU Istria vonat június 23-tól augusztus 25-ig, minden este 20:30-kor indul a Déli pályaudvarról fekvőhelyes és hálókocsikkal – kerékpárszállító kocsival kiegészítve Fiumébe (Rijekába) és Koperbe. A menetrendet úgy alakították ki, hogy a vonatok másnap reggel, 9 óra körül érkeznek a tengerparti végállomásra. Visszafelé Koperből 20:15-kor , Fiuméből 20:50-kor indul a vonat, másnap reggelre érkezik Budapestre. A két vasúttársaság az indulás évében akciós árakat kínál. A jegy ára a tengerpartig, oda-vissza 49 euró, a gyermekek (életkortól függően) ingyen vagy féláron utazhatnak.