A megújulást szolgálja a GSM-R (Global System for Mobile Communications – Railway) projekt első szakasza, amely 935 kilométerre terjed ki és jövő márciusban zárul – mondta Vidra András, a MÁV Zrt. infokommunikációs és technológiai rendszerek főigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
A fejlesztés egy európai uniós előírás következménye, ugyanis a nemzetközi átmenő forgalmat bonyolító vonalakon az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszer (ERTMS) által elvárt szabványoknak megfelelően kell az egyes adatátviteli rendszereket kiépíteni – tette hozzá.
A főigazgató közölte: a projekt első szakaszán konzorciumi formában együtt dolgozott a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.), az MVM OVIT Zrt. (Országos Villamostávvezeték Zrt.) és a Kapsch CarrierCom osztrák vállalat.
A GSM alapú kommunikációs rendszer összegyűjti a pálya mellé telepített biztosító berendezésekből érkező adatokat és továbbítja azokat a mozgó vonat fedélzeti berendezésére. Ezáltal a mozdonyvezető a mostaninál sokkal hamarabb értesül olyan információkról, mint például, hogy a következő szakaszon mennyi a megengedett legmagasabb sebesség, illetve, hogy zárva van-e a sorompó – ismertette Vidra András.
Agárdi Ferenc, a NISZ Zrt. projektigazgatója elmondta: az első szakasz megvalósításának összköltsége 30 milliárd forint, ezt az Európai Unió finanszírozta.
Hozzátette, hogy a projekt első szakaszában többek között a Hegyeshalom – Budapest – Lőkösháza és a Budapest – Székesfehérvár vonalon, valamint a GYSEV bizonyos vonalrészletein épül ki az új adatátviteli rendszer.
Vidra András közölte, hogy a projekt második szakaszában további 2100 kilométeren építik majd ki a GSM-R rendszert. A fejlesztés nem terjed majd ki az egész országra, ugyanis az új típusú adatátviteli rendszert elsősorban azokon a vonalakon kell kiépíteni, ahol van nemzetközi átmenő forgalom, illetve a nagy forgalmat bonyolító vasútvonalakon.
A MÁV főigazgatója szólt arról is, hogy a rendszer üzemeltetéséhez magasan képzett mérnökökre van szükség, akik a MÁV kötelékében dolgoznak Budapesten és a Székesfehérváron található adatátviteli központokban.
Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára szerint a fejlesztés azért fontos, mert mintegy 1000 kilométeren keresztül megteremti annak a lehetőségét, hogy a teher és a személyvonatok óránként 160 kilométeres sebességgel haladjanak.
A GSM-R technológia magyarországi megvalósítása jelentős lépés, mivel a három legfontosabb páneurópai vasúti folyosó az országon halad át. A biztonsági rendszerek átjárhatósága ezért kiemelten fontos a nemzetközi vasúti közlekedés zökkenőmentes működése szempontjából – olvasható a helyszínen kiadott közleményben.
A projekt megvalósítása a NISZ Zrt. megrendelésére még 2013-ban kezdődött. Agárdi Ferenc kérdésre válaszolva elmondta, hogy a projekt átadásának eredeti határidejéhez képest két évet csúsztak, ezért a Kapsch CarrierCom eddig 900 millió forint kötbért fizetett.
MTI