Tízmilliárd forintot fordít a költségvetésből a kormány kisvasutak felújítására 2018 és 2020 között.
Magyarországon jelenleg 21 kisvasút működik, ami jelentős turisztikai vonzerőt jelent, ismert és kevésbé ismert helyeken.A kisvonatokon egyre többen utaznak, 2016-ban már csaknem másfélmillióan.A kisvasutak fenntartása azonban sokba kerül, a felújításuk költséges. Az elmúlt évtizedekben minderre alig jutott pénz, a pályák és a járművek elhasználódtak, amortizálódtak, lassan balesetveszélyessé válnak, egyre többször fordulnak elő pályaelhagyások.
A kormány ezért kisvasút-fejlesztési programot indít. A legtöbb karbantartási, felújítási munkát a saját vasútvonalaikon az erdészetek végzik el, összesen hatmilliárd forint jut az erdészeti, 1,4 milliárd a MÁV-hoz tartozó és 2,5 milliárd forint a más fenntartók által üzemeltetett kisvasutak felújítására, új járművek prototípusainak kifejlesztésére.2018 első félévében elkezdődhetnek a közbeszerzések, az Egererdő Zrt. által üzemeltetett Gyöngyösi Állami Erdei Vasúton pedig már ősszel indulhatnak a munkák, 2019 nyarára várhatóan el is készülnek vele.
MTI