A Szerbiai Vasutak Infrastruktúrája április 1-től a szabadkai vasútállomáson elkezdte a Szabadka–Zenta közötti 38,5 kilométer hosszú pályaszakasz felújítását.
A Szabadka–Zenta vasútvonalat 1889-ben építették ki, s utoljára az előző évszázad húszas éveiben újították fel, vagyis az elmúlt 100 évben nem történt nagyjavítás. A vasútvonalak nagyjavítását 20–25 évente el kell végezni, aminek az említett szakasz esetében eddig négyszer kellett volna megtörténnie, de eddig egyetlen egyszer sem került erre sor. Emiatt a vonatok ezen a szakaszon mindössze 10 és 30 kilométeres sebességgel közlekednek, s a sínek teherbírása is mindössze 16 tonna.
A Szabadka–Zenta szakaszon nem új sínpárokat helyeznek el, hanem használtakat, amelyeket eddig a vasúti fővonalakon használtak. A munkálatok a tervek szerint 270 napig tartanak, vagyis 2019 végéig be kellene fejezni a felújítást.A tervek szerint a vonatok sebessége 80 kilométerre nő majd, a teherbírás pedig 22,5 tonna lesz. A munkálatok becsült értéke mintegy 2,5 milliárd dinár, vagyis 21 millió euró.
A Szabadka–Zenta vasútvonal felújítása azért is jelentős, mert öt vajdasági önkormányzat nemrég szerződést írt alá a Szerbia Vasúttal a Szabadka–Kikinda vonalon történő vasúti szállítás közös finanszírozásáról. A szerződést Szabadka, Nagykikinda, Zenta, Csóka és Magyarkanizsa írta alá.