A dokumentum aláírói az egyetem akadémiai tudásának, valamint a vasúttársaság üzleti tapasztalatainak ötvözésével kívánják emelni a hazai közgazdaságtani, gazdálkodástudományi, informatikai és társadalomtudományi képzés színvonalát.
Az együttműködés célja többek között az elméleti és a gyakorlati tudásbázis összekapcsolása, közös oktatási és kutatási programok szervezése, szakmai gyakorlóhelyek biztosítása, valamint a kiemelkedő tehetségek egyéni gondozása. E célok megvalósítása érdekében a felek mozgósítják saját szakmai kapcsolatrendszerüket, s intenzívebben bekapcsolódnak egymás tevékenységébe is. A MÁV-csoport szakértői például konzultációs lehetőséget biztosítanak az egyetem hallgatói számára, illetve részt vesznek a karok, intézetek és tanszékek szakmai háttérmunkájában, meghívott vendégelőadóként pedig megosztják szakmai tapasztalataikat a diákokkal. A Corvinus Egyetem szakemberei a vasúttársaság által kezdeményezett és igényelt témákban kutatásokat és módszertani fejlesztéseket végeznek, továbbá közös kutatóműhelyeket hoznak létre. A kölcsönös információcsere és kooperáció jegyében a felek hazai és nemzetközi projekteket dolgoznak ki, illetve nyújtanak be. A MÁV Zrt és az egyetem hallgatói már ma is több projekten dolgoznak együtt. A MÁV-csoport vállalatai a jövőben a Corvinus Egyetem duális képzésébe is bekapcsolódhatnak – a felsőoktatási intézmény Duális Képzési Tanácsa által meghatározott feltételek mentén.
„A vállalatvezetés nem titkolt célja, hogy a felsőoktatási intézményekkel kötött stratégiai, együttműködési megállapodások révén hosszabb távon is biztosítsa a cégcsoport számára a magasan képzett munkaerő utánpótlását” – hangsúlyozta a szerződés aláírásakor Dávid Ilona. A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint örvendetes, hogy a felsőoktatásban is egyre nagyobb szerephez jutnak a munkáltatói és a munkaerőpiaci szempontok, a cégcsoport pedig nyitott hasonló együttműködésre más felsőoktatási intézményekkel is.
Dr. Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora kiemelte: „A Corvinus Egyetem elkötelezte magát a duális képzés fejlesztése, valamint a különböző magyar állami szervezetek, vállalatok és intézmények munkájának segítése mellett. Egy államilag finanszírozott egyetemnek feladata oktatási, kutatási és akár tanácsadói tevékenység végzése is, ha erre az állam részéről igény mutatkozik.”
Az együttműködési megállapodást a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatóján és a Budapesti Corvinus Egyetem rektorán, illetve kancellárján kívül a vasúttársaság leányvállalatainak (MÁV-START, MÁV Szolgáltató Központ Zrt., MÁV Felépítmény-karbantartó és Gépjavító Kft. és a BHÉV Zrt.) első számú vezetői is ellátták kézjegyükkel.