68. Vasutasnap – 5 miniszteri és 27 vállalati kitüntetés a RailCargo Group magyarországi leányvállalatainál

68. Vasutasnap – 5 miniszteri és 27 vállalati kitüntetés a RailCargo Group magyarországi leányvállalatainál

Az ágazatpolitika, illetve a vasútszakmai közösség egyaránt elismeri a Rail Cargo Group magyarországi leányvállalatainak kimagasló képességét és a hazai árufuvarozási piacon betöltött vezető szerepét.

Ezt támasztja alá az is, hogy az idei Vasutasnap alkalmából öt kolléga is miniszteri elismerésben részesült. A kitüntetéseket idén közvetlenül az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárától, dr. Mosóczi Lászlótól vehették át a munkatársak. Mellettük további 27 kolléga részesült a Rail Cargo Group magyarországi leányvállalatainak kitüntetésében.

A korábbi évek hagyományaitól eltérően a Rail Cargo Hungaria önálló rendezvény keretében ünnepelte a vasutas közösség legnagyobb ünnepét. Dr. Kovács Imre, az Igazgatóság elnöke, CEO beszédében hangsúlyozta,az egy évtizeddel ezelőtti privatizációt követően a vállalat a fejlődés dinamikus szakaszába lépett. Mára már Európa második legnagyobb vasúttársasága, a Rail Cargo Group (RCG) tagjaként, a magyarországi vasúti árufuvarozás piacvezetőjeként meghatározó szerepet tölt be az ágazatban. Az RCG jelenléte nemzetközi szinten is folyamatosan erősödik, ami egyre több kihívást és feladatot von maga után. Rámutatott: a Rail Cargo Hungaria munkatársainak elhivatottságát bizonyítja, hogy idén is kiemelten sok kolléga vehetett át állami és vállalati kitüntetést a Vasutasnapon.

Dr. Kovács Imre, az Igazgatóság elnöke, CEO

 

A Rail Cargo Group magyar leányvállalatainak kitüntetettjei:

Baross Gábor-díjban részesült:

Bideczki János műszaki üzemeltetési szakértő I.

 

Miniszteri Elismerésben részesült:

Juhász Brigitta tolatástervező I.

Kárpáti Marianna üzemviteli logisztika szakértő

Tóth Gábor kirendeltségvezető

Veres László járműmenedzsment-szakértő II.

 

A Cargo szolgálatáért kitüntetésben részesült:

Arany fokozat – Hatos Ferenc műszaki szakelőadó I.

Ezüst fokozat – Ágoston János teherkocsi átadó-átvevő

Ezüst fokozat – Pólya Tibor vontatási szakértő

Bronz fokozat – Balázs Bernadett Business Unit STEA vezető

Bronz fokozat – Kaposi Józsefné kocsigazdálkodási szakértő

Bronz fokozat – Kristóf Ferenc állomási operatív koordinátor II.

 

Felsővezetői dicséretben részesült:

Botos Gábor ügyfélszolgálati szakértő

Füredi Gábor mozdonyvezető

Horváth Ferenc árukezelő kocsivizsgáló

Kovácsné Barkovics Ágnes alkalmazás-szakértő

Markovics-Tar Zsuzsa területi szolgáltatási szakelőadó

Nagyné Fehér Zsuzsanna vizsgabiztos

Oleszka Sándor területi üzemirányító

Szabó Attiláné árufuvarozási szervező

Vámos Jánosné árufuvarozási operátor

Megyesiné Kun Éva számviteli szakelőadó I.

Turczi Hajnalka pénzügyi szakelőadó I.

Kővári Judit marketingszakértő II.

 

TÜK vezetői dicséretet kapott:

Grizák Károly állomási operatív koordinátor I.

GyarmatinéGyuris Irén árufuvarozási operátor

Váradi Tibor komplex vonali tolatásvezető II.

Balogh Vilmosné árufuvarozási operátor

Váczi Gabriella Anita állomási operatív koordinátor I.

Vámosi György árukezelő kocsivizsgáló

Hamzáné Vigh Judit árufuvarozási szervező

Molnár László árukezelő kocsivizsgáló

 

Rail Cargo Carrier igazgatói dicséretben részesült:

Horváth Zoltán üzemeltetési vezető