A húszezer négyzetméteres üzemben további 2-2,5 milliárd forintból technológiai fejlesztést valósítanak meg és több száz munkahelyet hoznak létre.
A keddi alapkőletétel előtti sajtótájékoztatón Klambauer Csaba, a VEAS Kft. ügyvezetője elmondta, hogy jelenleg két üzemcsarnokban mintegy 17 ezer négyzetméteren, 770 dolgozó gyárt ipari elektronikai termékeket. Hozzátette: a társaság jelentősen növekedett az elmúlt időszakban és az új megrendelések miatt szükségessé vált egy új csarnok építése.
Közölte, hogy a jövő év végére elkészülő új épületben 8500 négyzetméteres lesz a gyártóterület, 4500 négyzetméteres a raktár, és korszerű irodákat is kialakítanak. Megjegyezte, hogy 2019-re a létszámuk várhatóan ezer fő fölé nő.
Az ügyvezető beszámolt arról is, hogy az új komplexumban jelentősen automatizált lesz a raktározás, a gyártóterület és a raktár közötti szállítás közel félmilliárd forintból teljesen gépesítve lesz. Ezen kívül beültető sorokat, forrasztósorokat, robotizált szerelő- és csomagoló sorokat telepítenek.
Klambauer Csaba szerint a beruházás jóvoltából a jelenlegi 70 millió eurós éves árbevételük 2019-re 100 millió euróra fog nőni.
Sinkó Ottó társ-vezérigazgató kiemelte: a VEAS mellett a Videoton Autóelektronika Kft. is kinőtte jelenlegi telephelyét, így a fejlesztéssel felszabaduló régi épületben bővíteni tudja szerelési kapacitását.
Megemlítette, hogy a két vállalat a teljes cégcsoport idei, 170 milliárd forint fölötti árbevételéhez 75 milliárddal járul hozzá.
Közölte, hogy az új csarnok alapterülete az építkezés közben még nőhet is, hiszen időközben a VEAS új üzleti lehetőségekhez jutott, így elképzelhető, hogy szükséges lesz a létesítmény növelése.
Sinkó Ottó rámutatott, hogy a Videoton eddigi legnagyobb beruházása nemcsak a két cégnek adhat nagy lökést, hanem az egész vállalatcsoportnak, mivel a megszerzett üzletek összetettsége miatt más területeken is bővülést eredményezhetnek.
A Videoton Holding Zrt. 2017-es konszolidált árbevétele várhatóan meghaladja a 170 milliárd forintot, miközben 2018-ban 12 milliárd forint értékű beruházást hajt végre a vállalat. A 10,5 ezer embert foglalkoztató Videoton tavalyi konszolidált árbevétele megközelítette a 160 milliárd forintot, tavalyelőtt meghaladta a 150 milliárd forintot, az azt megelőző évben pedig 133 milliárd forint volt.
A VEAS Kft. elektronikai gyártást végez ipari, vasúti, háztartási elektronika és épületautomatizálás területén a szerelt nyomtatott áramkörtől az elektronikai modulokon át a komplex, készre szerelt végtermékekig.
MTI