Nemzetközi közlekedéslogisztikai csúcstalálkozó lesz Velencén

A közlekedési és logisztikai ágazat nemzetközi és hazai irányítóinak, valamint szakmai vezetőinek részvételével 2017. január 26-27-én Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferenciát rendez Velencén a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ).

Az eseményen többek közt áttekintik az iparág helyzetét, a közlekedési és logisztikai ágazat előtt álló kihívásokat, valamint a hazai közlekedéspolitika szabályozási és irányítási környezetének legfontosabb aktuális változásait. A konferencián az iparág jövőjét meghatározó új digitális technológiákat és megoldásokat mutatnak be, továbbá az ágazat versenyképességének növelése érdekében sor kerül egy nemzetközi együttműködés elindítására is a világ meghatározó logisztikai szervezetei között.

A 2002 óta évről évre megrendezett Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencia a közlekedési és logisztikai ágazat egyik legfontosabb éves rendezvénye, amelynek célja felhívni a figyelmet a tisztességes piaci magatartásra, a törvényi keretek betartására, valamint az ágazati összefogás, az értékteremtés és a folyamatos fejlődés szükségességére. Az idei konferencián – amely nemzetközi és hazai logisztikai vezetők igazi csúcstalálkozója lesz – az ágazatpolitikai kérdések és kihívások mellett kiemelt hangsúlyt kapnak a gyakorlati megoldások és a jövő technológiai trendjei.

A konferencia fővédnökeként Dr. Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési helyettes-államtitkára mond beszédet a közlekedés aktuális kérdéseiről.

A tengeri világkereskedelem változásairól, jövőbeli kihívásairól John A. Foord, a  Hajóbrókerek és Hajózási Ügynökök Világszövetségének  (FONASBA – The Federation of National Associations of ShipBrokers and Agents) elnöke tart előadást, míg a kontinens logisztikai szolgáltató központjainak jelenéről, kilátásairól, illetve várható kihívásairól Pablo Hoya, az Európai Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (EUROPLATFORMS – The European LogisticsPlatformsAssociation) elnöke beszél majd.

A rendezvényen emellett Czinege Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési szakfőigazgatója ismerteti az eSzámlával, eCMR-rel, EVÁER-rel, illetve az EKÁER-rel kapcsolatos terveket, Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke pedig az NKH átalakulásáról, új feladatairól fog beszélni. Szatmári Péter, az Európai Bizottság Közlekedési Főigazgatóságának közúti közlekedéspolitikai munkatársa a tervezett közúti szabályozás felülvizsgálatának főbb irányvonalairól – különös tekintettel az útdíj szabályozására –tart előadást.

A globális kihívások és az ágazatpolitikai kérdések mellett a konferencia nagy hangsúlyt fektet a szakma gyakorlatias megoldásainak bemutatására: a résztvevők megismerkedhetnek a legújabb iparági trendekkel, az összefogás és a hatékonyságnövelés lehetőségeivel, valamint a logisztika jövőjét meghatározó legújabb technológiai megoldásokkal. Szó esik többek közt a drónos csomagküldésről, a vállalatok digitális transzformációjáról (automatizáció, termékportfolió digitalizálása, ügyfél utak digitalizálása, munkavállalók), valamint a logisztikai szolgáltatók mindennapjait megkönnyítő új megoldásokról.

A konferencián emellett olyan további aktuális témakörök kerülnek napirendre, mint a migránsválság, az orosz embargó, az amerikai elnökválasztás, vagy a török belpolitikai válság, amelyekről Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő tart majd előadást. Görög Ibolya protokoll szakértő érdekességeket ismertet az üzleti protokoll világából; Szűts Ildikó HR szakértő pedig az x, y és z generációk aktuális problémáiról, illetve azok megoldásairól fog beszélni.

Az MLSZKSZ a velencei konferenciával kezdődően egy olyan nemzetközi együttműködést indít el a világ meghatározó logisztikai szakmai szervezeteivel, amelynek eredményeként a tagságát képviselő logisztikai szolgáltatók rendszeres információkat kaphatnak a világkereskedelem történéseiről, az azokat befolyásoló folyamatokról, ezáltalhamarabb értesülhetnek az újdonságokról, felkészülhetnek a változásokra és erősödhet logisztikai versenypozíciójuk.

 

További információ:

Pulay Kristóf, senior account manager
Pressinform Public Relations
Telefon: 1-470-2050; Fax: 1-222-4717
E-Mail: pulay@pressinform.hu