Magyarországnak jók az adottságai a vezető nélküli járműfejlesztési központhoz

Magyarországnak jók az adottságai ahhoz, hogy a vezető nélküli járműfejlesztés egyik európai központja legyen – mondta Palkovics László a vezető nélküli, valamint az elektromos hajtású járművek fejlesztésében és gyártásában való magyar részvétel koordinálásáért, továbbá az ELI Science Park projekt oktatási, kutatási és gazdaságfejlesztési koncepciójának kialakításáért felelős kormánybiztos egy budapesti háttérbeszélgetésen.

Kiemelte: Magyarországon már az 1980-as évek elején jelentős kutatási eredményeket értek el a szakemberek a közúti közlekedés területén, ami hozzájárult ahhoz, hogy nagy autógyártók, járműgyártáshoz kapcsolódó nagy fejlesztő központok jöjjenek ide.

Palkovics László hangsúlyozta, hogy magyar kutatók nevéhez több járművezető-támogató rendszer köthető, magyar felsőoktatási kutató intézetek nemzetközi együttműködések intenzív részesei, a felsőoktatási háttér adott az elektromos, illetve vezető nélküli járműfejlesztéshez, és erős a járműipari vállalati háttér.

Szerinte Európában van igény az önvezető, elektromos autók tesztelését magas színvonalon ellátó tesztpályára, ezért a magyar kormány támogatja annak kialakítását. Zalaegerszegen május 19-én rakják le a tesztpálya alapkövét, amely a fejlesztési központ szerepben fontos szerepet játszana. Az ipar igényeit kielégítő, teljes körű szolgáltatást nyújtó tesztpálya két ütemben – 2017-ben, majd 2018-2020 között – épül meg.

A háttérbeszélgetésen a kormánybiztos elmondta, hogy a vezető nélküli, illetve az elektromos autók iránt egyre nagyobb társadalmi igény is mutatkozik. A fejlesztés gyorsulása mellett szól az is, hogy csökkenteni kell a károsanyag-kibocsátást, a demográfia változással növekszik az időskori mobilitás, a baleseti kockázatban az emberi tévedések hatását mérsékelni kell.

MTI