Jön az új Vámtörvény

Jelentős változás előtt áll a nemzeti vámszabályozás, olyannyira, hogy új nemzeti Vámtörvény lép életbe 2018. január 1-én.

A korábbi háromszintű (uniós vámjogszabályok – hazai vámjogszabályok – Ket.) eljárásjogi szabályozással ellentétben 2018. január elsejétől kétszintű eljárásjogi szabályrendszer kerül bevezetésre.

A jövőben a vámigazgatási eljárások során kizárólag vámjogi normákat lehet majd alkalmazni, amelynek csúcsán alapvetően az Uniós Vámkódex  és annak végrehajtási rendelkezései állnak, míg nemzeti szinten az új Vámtörvény. Az új vámtörvényben jelentős mennyiségű eljárásjogi szabály jelenik meg. Az új szabályok egy része átvételre került a korábbi háttérszabályokból, valamint a vámigazgatáshoz közelálló adóigazgatási rendtartásból.

Az új Vámtörvény fontosabb változásai

  • Az alkalmazható szankciók vonatkozásában nem történt jelentős változás. A vámhiányt okozó jogsértések esetén maradt a vámhiány 50 százalékáig terjedő bírság, a vámhiányt nem okozó jogsértések esetében pedig különböző szankciómértékek kerülnek alkalmazásra.
    Formailag új, de tartalmi szempontból nem, a bevezetett eljárási bírság, mely az eljáráshoz kapcsolódó mulasztások esetében alkalmazható.
  • A vámhiányos vámbírság továbbra is objektív alapú, ugyanakkor jelentős változás, hogy nem lehet mindaddig vámigazgatási bírságot kiszabni, ameddig annak alapjául szolgáló határozat jogerőre nem emelkedett (az új megfogalmazás szerint véglegessé vált). Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amennyiben valaki jogorvoslati eljárást kezdeményez egy pótlólagos vámteher kiszabására vonatkozó határozat ellen, akkor nem számíthat bírságra mindaddig, amíg a II. fokon eljáró hatóság nem hoz döntést arról, hogy a határozat jogszerű-e vagy sem.
  • Megmarad a speciális vámjogi rendelkezés, a negatív döntés meghozatala előtti meghallgatás joga, de annyiban került pontosításra, hogy a meghallgatásról kötelezően jegyzőkönyvet kell felvenni. A meghallgatási jog azonban ki fogja váltani, az ellenőrzés lezárását követően hozott jegyzőkönyvre vonatkozó észrevételezési jogot.
  • Az új Vámtörvényben negatív irányú változás a vámfizetésre kötelezettek, egyetemlegességének és az egyidejűségének szabályozása. Az új rendelkezések szerint, nem lesz kötelezettsége, csak lehetősége a vámhatóságnak több kötelezett esetén, hogy egyetemlegességet és egyidejűséget alkalmazzon.
  • A jövőben, a vámigazgatási eljárásban kizárólag az járhat el képviselőként, aki megfelel az adott eljárásban a vámjogi képviselettel szemben állított feltételeknek. A jogszabály behatárolja azt az alanyi kört, akik mint vámjogi képviselők szóba jöhetnek.
  • A jogszabály – további kapcsolódó jogszabályokkal együtt – pontosította és megteremtette a vámtanácsadói és vámügynöki tevékenység szakmai és képzési szabályait. 2018-ban kezdetét veszi a Vámtanácsadói képzés, melyen a már alapismeretekkel és szakmai gyakorlattal rendelkező vámszakemberek, előreláthatólag 100 órás képzés majd sikeres vizsga után válhatnak vámtanácsadókká.

piacesprofit.hu