EcoFoil: erős, megfizethető, környezetbarát – beszélgetés Homolya Péterrel, a Golden-Pack Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatójával

EcoFoil: erős, megfizethető, környezetbarát – beszélgetés Homolya Péterrel, a Golden-Pack Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatójával

Saját fejlesztésű stretch fóliát gyárt és forgalmaz a Golden-Pack Hungary Zrt.: az EcoFoil hatékony, környezettudatos megoldás ipari csomagolásra, amelynek számtalan előnyét használhatja ki a logisztikai iparág.

– Mikor, milyen megfontolásból fejlesztették ki az EcoFoil névre keresztelt újfajta stretch fóliájukat?

– Több mint két évtizede foglalkozom csomagolóanyagok és csomagológépek forgalmazásával, részben gyártásával, és megtapasztalhattam, mennyire fontos szempont, hogy gazdaságosan, gyorsan, minden partnerünknek megfelelő időben legyünk képesek szállítani a termékeinket. Emellett soha nem hagyjuk, hogy leálljon a gyártás/termelés a partnereinknél, az a célunk, hogy folyamatosan tudjanak termelni a gépek. Mindehhez elengedhetetlenül fontos eszköz egy olyan stretch fólia, amely német alapokon a saját fejlesztésünk. Még 2013-ban, a magyar piacon elsőként vezettük be az úgynevezett „smart fóliát”, vagyis azt, hogy nem súlyban, hanem méterben számoljuk a kézi stretch fóliát. Ugyanannyi pénzért a vásárló már akkor is többet kapott nálunk. De nem álltunk le, hanem további innovatív folyamatok eredményeként 2020 júniusában megalkottuk az EcoFoil stretch fóliát, amellyel elősegítjük, hogy fenntarthatóbbá váljon a logisztikai iparág.

– Mi jellemzi ezt a fóliát?

– A stretch fóliát – vagy ahogy sokan nevezik: a „zsugorfóliát” – leginkább raklapos szállításokhoz használják, a rakomány egyszerű, gyors rögzítésére. Míg a hagyományos stretch fólia általánosan 23 mikron vastag, az EcoFoil vastagsága csak 12 mikron. Összehasonításként: az a Folpack, amit a háztartásokban például szendvicsek becsomagolására használunk, 5–6 mikron vastagságú, egy emberi hajszál 50–60 mikron. A vékonyság mellett természetesen lényeges szempont a fólia minősége is, vagyis hogy milyen anyagból gyártották. Az EcoFoil anyaga többrétegű, mégis erősebb a hagyományos stretch fóliánál. Míg a normál stretch fóliát 30–35 évvel ezelőtt fejlesztették ki, addig az EcoFoilt csak néhány esztendeje. Általános irányelv, hogy a gyártók a hagyományos stretch fóliából legfeljebb 180 métert tesznek egy tekercsre, de találkoztam már csak 70–80 méternyi fóliával is egy tekercsen. Ezzel szemben az EcoFoil kézi fóliánkat legalább 350 méteresre tekerjük, de létezik belőle 600 méteres tekercs is. Ezért van az, hogy amikor megkérdezi tőlem az ügyfél, hogy mennyiért adok egy tekercs fóliát, nem tudom megmondani.

– Mégis mennyibe kerül az EcoFoil?

– Egy hagyományos stretch fóliával becsomagolt raklap nagyjából 400 forintba kerül, míg az EcoFoillal ugyanez körülbelül 300 forint. Tehát a mi termékünkkel általánosan 20–25 százalékos árcsökkenést tudnak elérni az ügyfeleink, amikor a raklapjaikat fóliával tekerik körbe. Ráadásul a hagyományos stretch fólia egy tekercsével átlagosan 3 raklapot lehet becsomagolni, az EcoFoillal tekercsenként legalább 8-at!

– Kik a felhasználóik?

– Elsősorban raklapok rögzítésére lehet használni a fóliánkat, arra, hogy A-ból B-be biztonsággal és gazdaságosan lehessen elszállítani a termékeket. A felhasználóink gyártó- és termelőcégek, valamint szállítmányozó- és logisztikai vállalatok. Sokan még ma is úgy gondolják, hogy a raklapot körbeölelő valamennyi stretch fólia egyetlen fajta a tekercseken. De ez egyáltalán nincs így, mert sokfajta létezik. Nem mindegy, hogy egy tekercsen mekkora a fólia hossza, és fontos szempont a fólia vastagsága is. Van egy olyan berögzült gondolkodásmód, hogy a vastag stretch fólia a jó. Ezt cáfolom, de nemcsak én, hanem több mint 600 ügyfelünk is.

– Mutatja valami, hogy ez az új csomagolóanyag valóban olyan jó minőségű, ahogy azt állítja?

– Az EcoFoil erősségéről úgy is megbizonyosodtunk, hogy egy teherautót vontattunk el vele – és kiállta a próbát. Azt is kipróbáltuk, hogyan tartja meg a több mint 1 tonnás, kövekkel megrakott raklapot – stabilan megtartotta. De itt még mindig nem álltunk meg: azt mondtuk, hogy szeretnénk az anyag minőségéről hivatalos szakértői véleményt is kapni. Ezért felvettük a kapcsolatot a Miskolci Egyetem Anyag- és Vegyészmérnöki Karának Energia-, Kerámia- és Polimertechnológiai Intézetével, ahol laboratóriumi körülmények között – többek közt – húzóvizsgálattal össze is hasonlítottak egy hagyományos fóliát az általunk gyártottal. Megállapították, hogy az EcoFoil erős és megbízható. És erről immáron hivatalos papírunk is van!

– Az ön által említettek egyértelműen igazolják, hogy gazdaságos ilyen újfajta fóliát használni. Erről is vannak kimutatható számaik?

– Nálunk nagyságrendileg 40–50 százalékkal tudtuk csökkenteni a fóliakibocsátást ugyanannyi raklap becsomagolásához. A gyártás során így kevesebb energiára, anyagra van szükség egy raklapnyi áru biztonságos körbetekeréséhez, a végtermékünk pedig a felhasználó számára olcsóbb. Azt is összeszámoltuk, hogy amióta az EcoFoil fóliát gyártjuk, és a partnereinknek kevesebb fóliát kell felhasználniuk, náluk több mint 500 tonna hulladékkal kevesebb került ki a környezetbe! Az sem utolsó szempont, hogy ha egy vállalkozásnál kevesebb hulladék keletkezik, akkor emiatt kevesebb kiterjesztett gyártói felelősségi díjat (EPR-díjat) kell fizetnie.

– Az ügyfeleik oklevelet is kapnak cégüktől. Kik és miért kaphatják meg?

– Igen, vállalatunknál készítettünk egy programot. Ennek részeként a partnereinknek minden évben elismerő oklevelet adunk a fólia-megtakarításukról: arról, mennyi fólia felhasználását követően hány tonnával kevesebb hulladékkal szennyezték a környezetüket. Ezzel az oklevéllel azután büszkélkedhetnek másoknak, sőt akár PR-célokra is hasznosítható.

– Hány ügyfelüknek szállítanak az EcoFoilból?

– Ma már több mint 600 ügyfelünk van, akik a mi stretch fóliánkkal csomagolnak. Ilyen például a Zrínyi Nyomda, a Sweet-Line 98 Kft., a KS Logistic Kft. vagy a CVR Transport Kft., hogy csak néhányat említsek. A visszajelzéseink igen kedvezőek: a CVR azt tapasztalja, hogy a fóliánk erős, nem szakad, jól nyúlik, számukra tökéletes. A KS Log Kft.-től azt hallottuk, hogy a szállítás vele gyors és rugalmas. A Zrínyi Nyomdából ezek mellett azt is mondták, hogy az EcoFoil erős, tartós, bírja a terhelést, és kimutathatóan sokkal kevesebb hulladékuk keletkezik.

– Ha ennyi előnye van az EcoFoilnak, miért nem ezt használja a legtöbb gyártó és fuvarozó?

– Erre a kollégáimmal eddig csak egyetlen választ tudtunk adni: mert még nem voltunk ott mindenütt, nem tudtuk mindenkivel megismertetni a termékünket, annak előnyeit. De azért folyamatosan haladunk, terjeszkedünk: 2023 novemberében például elkezdtük az EcoFoil szállítását az Egyesült Államokba, Miamiba is.

 

Falus Tamás