Megkezdte működését az osztrák főváros mobilitási laborja, a Thinkport VIENNA. A kizárólag áruszállításra és logisztikára fókuszáló innovációs műhely megnyitóján a tom-tom fantázianevű elektromos könnyűgépjármű is bemutatkozott a nagyközönségnek.
A Bécsi Agrártudományi Egyetem, a BOKU és a Bécsi Kikötő, a Hafen Wien 2017 áprilisában jelentette be, hogy kizárólag áruszállításra és logisztikára fókuszáló mobilitási labort hoz létre Bécsben. Az osztrák közlekedési minisztérium támogatásával megvalósuló beruházás, a Thinkport VIENNA célja, hogy a különböző gazdasági szereplők olyan új technológiák kifejlesztésében és tesztelésében működhessenek együtt, amelyek környezetbarát megoldást kínálnak a városi áruszállítás kihívásaira.
A Thinkport VIENNA a Freudenaui Kikötő területén kapott helyett, és 2017. október 17-én nyitotta meg kapuit – méghozzá egy ausztriai premierrel. Először mutatkozott be ugyanis a nagyközönségnek a RocknRolla Rental Concepts GmbH elektromos könnyűgépjárműve, a tom-tom. A kisautónak a gyárakban, ipartelepeken vehetik nagy hasznát, mivel a platformja teljesen a vevő igényeire szabható. Így lehet belőle áruszállító vagy személyautó is. A két kivitelben kapható, 45 km/h illetve 80 km/h csúcssebességgel közlekedő jármű egy tonnányi terhet bír el és egy töltéssel 150 kilométert tud megtenni.
Az innovációs műhelyként is működő Thinkport VIENNA megnyitóján ki lehetett próbálni a Heavy Pedals különböző teherbiciklijeit, a Scania Österreich pedig a teherautók legújabb generációját mutatta be, amelyet korábban az európai szakújságírókból álló zsűri az „Az Év Teherautójának” választott. Az InnoFAIR néven megrendezett kiállításon fiatal vállalkozások, fejlesztők és szervezetek mutatkoztak be és adtak bepillantást a jövő formatervezésébe.
A Thinkport VIENNA a jövőben is mindenki előtt nyitva áll, hogy a különböző felek – startupok, önkormányzatok, logisztikai és kereskedelmi vállalatok – közösen fejleszthessék ki, és valós körülmények között tesztelhessék és értékelhessék az új ötleteiket, koncepcióikat.