Már az idén érkezhetnek charterjáratok Kecskemétre

Akár már idén charterjáratok használhatják a kecskeméti repülőbázist, ahol pilótaképzés – és átképzés is beindulhat.

A polgári célú hasznosítás felfuttatása a városvezetés szerint akár tíz évig is eltarthat, de ezt a lehetőséget Kecskemét nem szalaszthatja el.

Idén 2,69 milliárd forintot, jövőre pedig további 2,86 milliárdot biztosít a kormány a kecskeméti repülőtéren a polgári célú fejlesztésre és egyes katonai funkciók áttelepítésére. Az együttes katonai-polgári felhasználáshoz ugyanis egyes katonai objektumokat máshova kell áthelyezni, mivel repülésbiztonsági okokból a polgári repülők, helikopterek nem üzemelhetnek felfegyverzett katonai légijárművek mellett.

A polgári rész az északi – északnyugati oldalon kapna helyet, az északi elkerülő út felé eső részen, amely azért is előnyös lenne, mert egy bekötőúttal és egy felhajtóval a 445-ösre a reptérről gyorsan elérhető lenne az autópálya is. Ezen a részén lévő katonai zóna „átköltöztetéséhez” a NATO-val kell egyeztetni. Ha ez lezárult, akkor kezdődhet a kiszolgáló épületek építése.

A honvédelmi tárca biztosítana forrást arra, hogy a bázison utasszállító repülőkre pilótákat képezzenek. Felmérés végeztek a vadászpilóták körében is, és kiderült, többen nyitottak arra, hogy polgári gépbe átüljenek.

Megvan a lehetőség arra is, hogy megépül egy új aszfaltcsík a meglévő mellett, azzal párhuzamosan, de ez több milliárd forintba kerül, és jelentős forgalom kell hozzá, hogy megtérüljön.

A polgári üzemeltetéshez szükséges beruházások között szerepel a polgári utasforgalmi terminál, cargo/teheráru raktár kialakítása, üzemanyag-tárolók létesítése, valamint a közműhálózat fejlesztése és biztonsági kommunikációs rendszerek kiépítése is. A finanszírozás kapcsán a város tárgyal a Honvédelmi Minisztérium cégével, a HM EI Zrt.–vel egy közös gazdasági társaság létesítéséről, amelybe a HM EI behozná kapcsolatrendszerét, tapasztalatát, tőkéjét, eszközeit, berendezéseit és felszereléseit. Emellett a fejlesztések másik felét a város gazdaságfejlesztési alapjából fedeznék. Ha a tárca cégével nem sikerül megállapodni, akkor tőkeerős szakmai befektetőt kell találni, ilyen irányban is voltak már egyeztetések.

A polgármester szavai szerint a reptér polgári célú hasznosítása lépésről-lépésre alakulhat ki, a teljes felfuttatás akár tíz évig is eltarthat, de mindig csak annyit akarnak majd fejleszteni, amire megvan a forrás. Néhány charterjárat akár még idén feltűnhet a kecskeméti bázison, hiszen a Mercedes-Benz az év második felében megkezdheti második gyárának építését, és szép számmal várható német szakemberek érkezése akárcsak 2010-11-ben.

baon.hu