Magyar üzemelési engedélyt szerezne a LOT

Magyar üzemelési engedélyt szerezne a LOT

Magyar üzemelési engedélyt is szerezne, illetve magyar leányvállalatot alapítana a LOT lengyel légitársaság, amely májusban indít közvetlen járatokat Budapestről New Yorkba és Chicagóba.

Rafal Milczarski, a cég vezérigazgatója elmondta, szeretné, ha a magyarok azt gondolnák, a LOT nemcsak lengyel, de magyar légitársaság is, ezt pedig azzal szeretné megerősíteni, hogy Magyarországon is szerez légijármű-üzembentartói, úgynevezett AOC engedélyt.

Az új budapesti járatokkal kapcsolatban azt mondta, a foglalások a terveknek megfelelően alakulnak, és örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a tavalyi bejelentés után a versenytársak járatbővítést jelentettek be budapesti járataikon. Kifejtette: ennek segítségével tudják stimulálni és növekedésre ösztönözni a piacot, így a légitársaságok egyre több utason tudnak osztozni.

 

mti.hu