A felek többek között kollektív keretszerződést és új bérmegállapodást kötöttek, és legalább 2022 júniusáig tartó érvénnyel megegyeztek az átmeneti és nyugdíjkifizetésekről. Ezzel hosszú távon rendezték a kollektív tárgyalások feltételeit, és stabilizálták a munkaügyi kapcsolatokat. Az új szerződés összesen 15% strukturális megtakarítást eredményez a pilóták személyzeti költségeiben – még a jövőbeni béremelés előtt. A megállapodás ugyanakkor lehetővé teszi új junior pilóták felvételét a fenti légitársaságoknál.
„A kollektív szerződéssel új szociális partnerkapcsolat alapjait fektettük le a Lufthansa és a Vereinigung Cockpit között” – mutatott rá Dr. Bettina Volkens, vállalati HR és jogi vezérigazgató-helyettes. „Közösen teremtettünk fenntartható hátteret a békés kollektív tárgyalásokhoz a 2022-ig tartó időszakban. A kompromisszum karrierlehetőségekhez juttatja a pilótákat, és nagymértékben elősegíti társaságunk versenyképességét.”
A nyugdíjrendszer – a reptéri és a fedélzeti személyzettel már korábban megkötött megállapodás szerint – a „meghatározott juttatások” rendszeréből a „meghatározott hozzájárulások” rendszerévé változik. Ennek nyomán százmillió eurós nagyságrenddel mérséklődik a nyugdíjfizetési kötelezettség, a 2017-es EBIT pedig szintén százmillió eurós nagyságrendű összeggel lesz magasabb.
A pilóták jövőbeni nyugdíjjuttatásainak szintje nem változik, és önkéntes nyugdíj-hozzájárulás fizetésére is lehetőség nyílik. A jelenlegi átmeneti fizetési rendszer elvi szinten érvényben marad. 2012-ig azonban a Lufthansa Passenger Servicesnél is fokozatosan 60 évre emelik a pilóták nyugdíjkorhatárát. A Lufthansa Cargo és a Germanwings pilótái már ma is ebben az életkorban vonulnak nyugdíjba. A pilóták továbbra is védelmet élveznek arra az esetre, ha egészségi okok miatt tartósan nem repülhetnek.
A felek megállapodtak annak a csomagnak a feltételeiről, amelynek értelmében 2022 végére legalább 325 repülőgép üzemel majd a Lufthansa, a Lufthansa Cargo és Germanwings pilótáival. Ez a csomag új karrierlehetőségeket és ígéretes jövőbeni karrierkilátásokat nyit meg: több mint 700 junior pilóta felvételét és legalább 600 kapitányi pozíció létrehozását irányozza elő a légitársaságoknál.
A Lufthansa, a Lufthansa Cargo és a Germanwings pilótái rendkívüli mértékű, összesen 10,3%-os szakaszos béremelést és akár 1,8 havi bérnek megfelelő egyszeri juttatást kapnak a 2012. május és 2022. június közötti időszakra.
A jövőbeni munkavállalók induló és potenciális végső bérezése továbbra is a jelenlegi feltételekre épül. A meglévő munkavállalók bérezési struktúrája nem változik. A fokozatosan végrehajtott, mérsékeltebb emelések csökkentik a költségeket. A felek emellett a produktivitás növelését szolgáló további intézkedésekről is megegyeztek.