Ismét két futópályával várja a nyári csúcsot a budapesti repülőtér

Befejeződött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. futópályájának 3 hónapig tartó rekonstrukciója, így a terveknek megfelelően visszaálltak a megszokott, kétpályás üzemelésre. A 3 kilométer hosszú futópálya 900 méteres szakaszának beton burkolatcseréjére félmilliárd forintot költött el a Budapest Airport.

A pályát a terveknek megfelelően, három hónap és egy hét után adták át ismét a forgalomnak a Budapest Airport szakemberei. Az egypályás üzem a légiforgalmi irányítás számára is többletmunkát jelentett, különösen a csúcsidőszakban a tornyos és az ún. közelkörzeti irányítók terhelése nőtt meg, de a HungaroControl szakemberei magas szakmai színvonalon és biztonságosan oldották meg a feladatot.

A rekonstrukcióra elsősorban a repülésbiztonság fenntartása miatt volt szükség, ugyanis a több mint 30 évvel ezelőtt épített futópálya beton táblái, illetve az alapozás mostanáig bírták a fel és leszálló gépek jelentette terhelést. A felújítás a futópálya Vecsés felőli végének 900 méteres szakaszát érintette, a 45 méter széles betonsáv középső elemeit kellett az alapozástól újraépíteni a fénytechnikával együtt. A beruházás 1,65 millió euróba, vagyis valamivel több, mint 500 millió forintba került.

A futópálya felújítását úgy időzítette a Budapest Airport, hogy a nyári csúcsforgalom, ezen belül is a budapesti vizes vébé előtt elkészüljön minden munka. Huszka Péter forgalmi igazgató szerint a repülőtér komoly fennakadás nélkül üzemelt a használatban megmaradt kettes futópályával, bár széliránytól függően az érkező vagy az induló repülőgépeknek hosszabb gurulási idővel kellett számolni. „A repülőtér környezetében így egyes helyeken szokatlan volt a megnövekedett légi forgalom, különösen a repülőtér közelében, ahol normál esetben a repülések csak elenyésző része zajlik. Köszönjük a lakosok türelmét, hogy az elmúlt három hónapban megvalósíthattuk a repülőtér biztonságos üzemelését hosszú ideig garantáló futópálya rekonstrukciót.” – mondta el Huszka Péter.

Minden tőlünk telhetőt megtettünk azért, hogy a futópályát a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legjobb minőségben újítsuk fel.” – hangsúlyozta a futópálya rekonstrukciót irányító Kovács Sándor, a Budapest Airport Műszaki Központjának csoportvezetője. Hozzátette: „A felújítás legfontosabb szempontja a repülésbiztonság garantálása volt. Ezzel együtt, a mérnökeink, a projekt menedzserek és az alvállalkozók is sokszor éjszaka és a hétvégeken is dolgoztak, hogy a nyári utazási csúcsidőszakra ismét átadhassuk a futópályát a forgalomnak. A betonozás mellett a pálya teljes hosszában polimer alapúra cseréltük a betonlapok közötti bitumenes fugákat.