Heti 23 járat Budapest és Helsinki között

Éves szinten 20 százalékkal növeli budapesti kapacitásait a Finnair azzal, hogy a nyári menetrendi időszakban elindít egy harmadik napi járatot is.

Ezzel hetente 23 járat közlekedik majd a magyar és a finn főváros között, amely elsősorban az Észak-Amerikába, illetve a skandináv térségbe utazóknak nyújt rövidebb csatlakozási időket.

A Finnair története legnagyobb bővülésén megy keresztül, az üzemi eredmény megháromszorozódott, az árbevétel 11 százalékkal, az utasforgalom 9,6 százalékkal növekedett 2016-hoz képest, utóbbi mutató elérte a 9,6 milliót, és 2030-ra évente 20 millió utast szállítanának. Ennek fő mozgatórugója a távol-keleti járatok sűrítése, ezért az idén az előző évihez képest 15 százalékkal növelik a kapacitásokat, ezzel a Finnair marad a legnagyobb európai légitársaság a japán piacon.

Ez türköződik a budapesti járatokon is, hiszen Helsinki mellett a legnépszerűbb úticél innen Peking, Sanghaj, Tokió és Nagoja. Az idén elérhetővé válik az útvonalhálózatban Nanking, Tokió-Naritára pedig elindítják a második napi járatot. Ennek köszönhetően heti 97 járat indul idén nyáron Ázsiába, ezen belül 38 járat közlekedik majd Kínába és Japánba.

A cargoüzletág a bevételek 12–15 százalékát adja. A légitársaság Finnországból főleg halat exportál Távol-Keletre, havonta 2,5 tonnát például Japánba.

 

airportal.hu