Helikopterpiac: messze még a válság előtt szint

A helikopterpiac még nem tudott visszakapaszkodni a válság előtti szintre. Az Airbus-csoport tulajdonában lévő Airbus Helicopters a javuló gazdasági környezet ellenére nem számol eladásai növekedésére az idén.

A korábban Eurocopter nevű gyártó 2017-ben 409 gépet adott át üzemeltetésre, míg a 2007-es rekordévben még 700-at. Tavaly 335 helikopterre kaptak megrendelést, 20 géppel kevesebbre, mint egy évvel korábban, és az idén sem számítanak jobb eredményre.A visszaesés egyik fő oka, hogy a helikoptereket széles körben használó olajvállalatok az alacsony nyersanyagárak miatt visszafogták költéseiket, nem vásároltak új gépeket. Bár 2017-ben élénkült az érdeklődés, és az idősebb gépek cseréje hamarosan várható, a 2017-es eladási értékét nem tudják majd növelni, amit jelez, hogy az év végével csökkentek a megrendelések.

Az európai biztonsági problémák miatt ugyanakkor jelentősen megnőtt az érdeklődés az Airbus Helicopters katonai célú, illetve közfeladatú (egészségügyi, rendőrségi, tűzoltósági) forgószárnyasai iránt, de ezek jelentős részét még nem váltották megrendelésre. Ez a bővülés legfeljebb ellentételezni tudja a civil és olajipari megrendelések elmaradását.

A kevesebb átadott gép miatt a szolgáltatások, így a karbantartás is hanyatlott az elmúlt években, mert a kevesebb szolgálatban lévő helikopterrel kevesebbet is repültek, ezért a fenntartásuk, szervizelésük olcsóbb volt.

mti.hu