Budapesti járatokat is töröl a Ryanair október végéig, derült ki az ír légitársaság által hétfőn közzétett listából.
A lista szerint a járattörlés a barcelonai, a milánói, a portói, a londoni, a brüsszeli, a dublini és a római bázisról indított járatokat érinti. A lista szerint Budapest is érintett, szerdánként nem fog közlekedni a 3717-es és 3718-as járat London-Stansted, illetve Budapest között.
A Ryanair azért hozta nyilvánosságra pontos tervet, mert az érintett utasok körében rendkívül nagy volt a felháborodás.
A Ryanair pénteken teljesen váratlanul jelentette be a honlapján, hogy azonnali hatállyal napi 40-50 járatát törli október végéig, ami összesen mintegy kétezer járat kiesését jelenti. Az első napokban azokban ennél többet, 80 járatot törölt a Ryanair. A légitársaság az utasokat e-mailben értesíti arról, hogy törölte a járatukat. Ebben az esetben az utas kérhet ingyenes átfoglalást, vagy visszatérítést.
A légi utasok jogait szabályozó uniós direktíva szerint a Ryanairnek akkor is térítésmentesen kell átfoglalnia a jegyet, ha a saját hálózatában nem tudja megoldani az utas elszállítását. A Ryanair azonban nem kötelezhető arra, hogy a következménykárokat (autóbérlés, szállás) megfizesse – hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
A Ryanair hangsúlyozta, hogy a törlések a járatok kevesebb mint 2 százalékát érintik, és az a céljuk, hogy helyreállítsák a járatok közlekedésének pontosságát. Szeptember első két hetében a megszokott 90 százalék helyett a járatoknak már kevesebb mint 80 százaléka közlekedett pontosan a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége és sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a hajózó személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt.
A Ryanair eddig áprilistól márciusig terjedő év szerint engedte a szabadságolást, a jövő évtől kezdve azonban a naptári év szerint kell alakítani a szabadságolási rendszert. Ennek következményeként a hajózó személyzetnek (pilóták és légiutas-kísérők egyaránt) idén december végéig ki kell venniük egész éves szabadságukat.
A légitársaság arra számít, hogy ha a következő hat hétben napi 2500 járatából 40-50-et töröl, helyre tudja állítani a pontos közlekedés 90 százalékos szintjét.