Az ötödik egymást követő alkalommal nyerte el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” díját.
Az utasok szavazatain alapuló legnagyobb iparági elismerés történetében korábban még sosem fordult elő, hogy a régióban ugyanaz a repülőtér öt egymást követő évben is elnyerje ezt a díjat.
„A sorrendben ötödik Skytrax-díj egyúttal az egész budapesti repülőtéri közösség munkájának az elismerése. Mindazoké, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér folyamatosan fejlődjön, mind a szolgáltatások, mind az utazási élmény vonatkozásában” – hangsúlyozta Jost Lammers vezérigazgató.
Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója a díj stockholmi átvételekor kiemelte: az elismerés egyúttal kiváló visszajelzés arról, hogy a repülőtér fejlesztései folyamatosan bővítik az utasoknak nyújtott szolgáltatásokat, és egyre összetettebb élményt kínálnak számukra. A 2017-es év a Budapest Airportnál a gyors növekedés éve volt. Tavaly 14,5 százalékkal több utas érkezett és indult Budapestről, mint 2016-ban, így az utasok száma a teljes évben meghaladta a 13,1 millió főt.