Szállítmányozás 2024 konferencia

11 ezer légi utast kérdeztek meg az utazással kapcsolatos elvárásaikról

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legújabb felmérése szerint a légi utasok több automata rendszert szeretnének, hogy könnyebb legyen az utazás, és a repülőterek utasbiztonsági ellenőrzéseit is gördülékenyebbé tennék.

A montreali székhelyű, mintegy 200 légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet közleménye szerint legfrissebb felmérésükben 11 ezer utast kérdeztek meg az utazással kapcsolatos elvárásaikról. Az eredmények azt mutatják, hogy a válaszoló utasok 82 százaléka szeretne okostelefonján is használható, biometrikus adatot tartalmazó digitális útlevelet, amelyet lehetőség szerint minden egyes reptéri ellenőrző ponton használhatnának. A biometrikus azonosítást az utasok 64 százaléka már így is használja a repülőtereken – olvasható a kutatás eredményének kiértékelésében.

Az IATA ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az utasok kívánalmának, vagyis a biometrikus adatokon alapuló egyazonosítós utazásnak már megvannak a technikai feltételei, a kormányoknak kell ezt a folyamatot tovább lendítenie.

A kutatás rámutatott arra is, hogy az utasok egyre több mindent saját maguk szeretnének intézni a repülőtéren: 68 százalékuk saját maga állítaná elő a lehetőleg digitális poggyász szalagot és 48 százalékuk maga is adná fel egy önkiszolgáló pultnál. A beszállításnál az utasok 72 százaléka szeretne önbeléptető kapukat.

Az utasok mindezek mellett a leginkább a valós idejű információt értékelnék a legjobban, a megkérdezettek 85 százaléka nyilatkozott úgy, hogy jó lenne, ha a képesek lennének a járat státuszát folyamatosan nyomon követni, 50 százalékuk a feladott poggyászáról is pontosan tudni szeretné, hogy éppen hol van.

A legkevésbé az utasbiztonsági és határellenőrzésekkel voltak az utasok megelégedve, a leginkább a személyes tárgyakba való beavatkozástól, illetve az elektronika eszközök külön pakolásától lesznek idegesek.

MTI