Lajkó Ferenc, a WABERER’S INTERNATIONAL Nyrt. vezérigazgatója elmondta:
„A Csoport első tőzsdei jelentésében szereplő erős pénzügyi eredmények rámutatnak növekedésorientált stratégiánk hatékonyságára. Örömünkre szolgál üzleti tevékenységünk folyamatos fejlődése, hiszen a 2017 első felére vonatkozó csoportszintű üzleti tervünk teljesült, úgy árbevétel, mint az EBITDA mutatók tekintetében, bár a piaci környezetben jelen lévő szokásos változékonyságnak megfelelően az előzetesen tervezettől kissé eltérő struktúrában. Regionális tevékenységünk erős növekedést mutatott gyakorlatilag minden működési mutató tekintetében, meghaladva várakozásainkat.
A Nemzetközi Fuvarozási Szegmens csökkenő EBITDA-t mutatott éves alapon, amelyet naptárhatások és egy orrnehéz 2016-os évnek köszönhetően erős bázisidőszak magyaráz, ezzel együtt 2017 két első negyedévének összehasonlításával pozitív trend azonosítható. A nettó eredmény és az egy részvényre jutó eredmény növekedésének jelentős mértéke, valamint az egészséges cash flow termelési képesség azt mutatták, hogy tevékenységeinkben kulcsszerepet játszik az értékteremtés részvényeseink számára.
A továbbiakban a regionális piacainkon fennálló kedvező piaci feltételekre kívánunk építeni, oly módon, hogy továbbra is törekszünk az organikus növekedésre, valamint a szomszédos országokban kínálkozó, gondosan előkészített felvásárlásokra. A nemzetközi fuvarozás tekintetében a már meglévő hatékonyságjavulásra és az utóbbi néhány hónap pozitív eredményeire alapozva azt várom, hogy a 2017-re kitűzött céljaink teljesülni fognak. Mindemellett folytatjuk a már jelenleg is élen járó hatékonysági mérőszámaink, úgy mint a rakottsági mutatónak és az üzemanyag-fogyasztásnak, a további javítását előirányzó intézkedéseinket. E tekintetben egyre szélesebb értelemben és mélyrehatóbban támaszkodunk egyebek mellett saját innovatív IT-megoldásainkra minden üzleti szegmensünkben. Sikeres tőzsdei bevezetésünket és a lengyelországi Link felvásárlásának lezárását követően arra számítunk, hogy 2017 második félévétől új egységünk válik a növekedés egyik mozgatórugójává nemzetközi tevékenységeink számára.
A megfigyelt trendek alapján bízom abban, hogy a Waberer’s 2017-es, egész évi teljesítménye összhangban lesz elképzeléseinkkel és a piaci várakozásokkal.”