A WABERER’S 2019 első negyedéves pénzügyi beszámolója

A WABERER’S 2019 első negyedéves pénzügyi beszámolója
  • 2019 első negyedévében az árbevétel két százalékkal 182 millió euróra emelkedett magasabb árszint és alacsonyabb volumen mellett
  • A rendszeres EBITDA éves összehasonlításban 24 százalékkal 15 millió euróra csökkent, mivel az üzemanyagárak és tranzitdíjak, valamint a belföldi bérek – rövidtávú intézkedésekkel részben ellentételezett – folyamatos emelkedése továbbra is nyomás alatt tartotta a marginokat
  • A rendszeres EBIT az alacsonyabb EBITDA mellett -2,7 millió euróra esett vissza, miközben a rendszeres nettó eredmény -4,4 millió eurót ért el
  • Az IFRS 16 szerinti beszámolásra történt átállás és az alacsonyabb EBITDA eredményeképpen a nettó tőkeáttétel a rendszeres EBITDA 4,9-szeresére nőtt
  • A Csoport pénzügyi helyzete továbbra is stabil és a flottacsökkentési programnak a mérlegre gyakorolt teljes hatásának eredményeként a nettó adósság csökkenése várható az év hátralévő részében
  • 2019 első negyedévében beérkezett a Link megállapodás 2,5 millió eurós összege, ez az üzemi költségek között egyszeri tételként szerepel
  • A terveknek megfelelően az első negyedévben bevezetett, a közvetlen és közvetett kiadásokat érintő, valamint a járműállomány csökkentésére (-241 kamion az előző negyedévhez képest) irányuló átalakítási intézkedések teljes eredménye az év második felében jelentkezik
  • január 1. napjától fogva az IFRS 16 standardot alkalmazza a Társaság, így a jobb összehasonlíthatóság érdekében a csoport és a szegmensek bázisidőszakra vonatkozó eredménykimutatása átdolgozásra kerültek az IFRS 16 szerint

Legfontosabb adatok (egyéb megjelölés hiányában millió euro)

    2019

1. n. év

2018

1. n.év

Jobb (rosszabb)
Árbevétel   182,2 178,9 1,8%
EBITDA (rendszeres)   15,2 19,9 (23,5%)
EBIT (rendszeres)   (2,7) 3,1  
Nettó eredmény (rendszeres)   (4,4) 0,2  
EPS (EUR)   (0,11) (0,02)  
EBITDA margin (rendszeres)   8,4% 11,1% (2,8 szp)
EBIT margin (rendszeres)   (1,5%) 1,8% (3,3 szp)
Nettó eredmény margin (rendszeres)   (2,4%) 0,1% (2,5 szp)

 

Vezérigazgatói vélemény

Robert Ziegler, a WABERER’S INTERNATIONAL Nyrt. vezérigazgatója elmondta: “Az első negyedévben a nettó eredmény és az EBIT tekintetében veszteséget mutattunk ki, ami tükrözi, hogy a 2018-ban a fuvarozási és logisztikai piacon tapasztalt ellenszél még nem ült el. Ez nem okozott meglepetést, és a Brexit tovább fokozza a piaci előrejelzés nehézségét. Ugyanakkor a társaság az év első felében a változások kezelésére irányuló jelentős átalakulásba fogott.

Rövid távú kezdeményezéseink a tervek szerint haladnak: kezdenek érzékelhetővé válni a közvetlen és közvetett kiadásokon tervezett megtakarítások, a járműállomány csökkentése és az okos árképzés eredményeként kapacitásaink nyereségessé válnak.

Erős alapokon állunk, de a költségcsökkentő intézkedések nem lesznek elégségesek a társaság újbóli növekedési pályára állításához. Mostanra befejeztük a vállalat középtávú átalakításának tervezését, és az átalakítás megvalósítása folyamatosan zajlik: olyan lépéseket tettünk, amelyek az ügyfelet jobban a középpontba állítják és lehetővé teszik, hogy rugalmasabban reagáljunk igényeikre. A meglévő ügyfelek körében folytatott tevékenységünk aktív fejlesztésével foglalkozó új csapatot hoztunk létre, és kibővítjük az új ügyfelek megszerzésére irányuló kapacitásainkat. A járművezetők és egyéb kulcsfontosságú funkciókat ellátó kollégák ösztönző rendszereit úgy alakítottuk át, hogy javítsuk szolgáltatásaink minőségét. A flottáért és a szállítmányozásért felelős szervezeti egységeinket összevontuk, hogy gyorsabban reagálhassunk a piaci változásokra. Emellett dolgozunk azon, hogy a tervezési folyamatot intelligensebbé tegyük. Végül, de nem utolsó sorban fejlesztjük informatikai rendszerünket, és humánerőforrás politikánkat is finomhangoljuk.

E változtatások lényegesek, és nem máról holnapra hoznak majd eredményeket, azonban bízunk abban, hogy a javulás első jelei már az év második felében érzékelhetővé válnak.”