Kihívásokkal teli év volt a 2022-es is, amelyben alkalmazkodni kellett a folyamatosan változó körülményekhez – fogalmaz Réthy Kinga, aki büszke arra, hogy mindkét népszerű termékükhöz, úgy az EETS Box UTA One útdíjfizetési rendszerükhöz, mint az UTA-üzemanyagkártyájukhoz idén újabb hasznos szolgáltatásokat kapcsoltak, jövőre pedig továbbiak is várhatóak.
– Amikor legutóbb, fél évvel ezelőtt nyilatkozott lapunknak, említette, hogy pontosan még nem ismerhető az orosz–ukrán háború hatása a világ ipari termelésére, a logisztikai ellátási láncok működésére, benne az áruszállításra. Hat hónappal később mennyiben változott a helyzet?
– Nagyon nem lettünk okosabbak, sőt, inkább azt látjuk, hogy valószínűleg a háború nem fog a közeljövőben véget érni, ezért hosszabb távon kell megküzdenünk a hatásaival. Keményen érinti az olaj- és energiaipart, így minket is. Nehéz most felelősen hosszú távra tervezni, ezért megpróbálunk a lehető legjobb tudásunk szerint alkalmazkodni a kihívásokhoz, illetve reagálni a folyamatos változásokra.
– 2021-ben a világjárvány ellenére kimagaslóan jó évet zártak. Igaz lesz ez 2022-re, az első háborús esztendőre is, vagy a nehézségek jóval nagyobbnak bizonyulnak, mint a korlátozások idején?
– Érdekes összehasonlítani a járvány és a háború okozta válságot, az egyikből szinte azonnal mentünk át a másikba. A 2021-es év valóban kimagasló volt számunkra, az elmúlt esztendők egyik legsikeresebbike. Ez év januárjában senki nem gondolta volna, hogy február végétől, márciustól milyen új kihívásoknak kell majd megfelelnünk. Most, novemberben azt látjuk, hogy bár nem zárunk rossz évet, de kiugrót sem. Aki ebben az iparágban dolgozik, üzemanyaggal és útdíjjal is foglalkozik, az tudja, hogy milyen extrém kihívásokkal teli év volt az idei: például az ársapka bevezetése miatt üzemanyaghiány alakult ki, ezért a töltőállomások tankolási limitet vezettek be. Nehéz úgy eladni, ha nincs mit… Az ársapka kezdetben a külföldi fuvarozók számára is érvényes volt. Ez rendkívül átgondolatlan lépés volt, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magyar fuvarozóvállalkozók adott esetben nem jutottak elég üzemanyaghoz. Amióta az ársapkát eltörölték a cégek részére, a céges üzemanyagkártyával rendelkező ügyfelek a normál gázolajárat fizetik – ami nyilván megnövekedett terheket jelent a vállalkozások számára –, de ezzel a lépéssel az ellátási gondok megoldódtak. Bízunk benne, hogy ez így is marad.
– Érdemes volt a fuvarozóknak használniuk az UTA-üzemanyagkártyát a gázolaj-vételezési limit ellenére is?
– Igen, ársapkával és anélkül is, mindenképp érdemes UTA-üzemanyagkártyát használni. Sőt, az ársapka bevezetését követően meg is nőtt az érdeklődés iránta, sok cég keresett meg minket. A mi kártyánk ugyanis márkafüggetlen. Sok töltőhálózattal vagyunk szerződésben, így akinek az üzemanyag-hiányos időszakban is volt UTA-kártyája, nagyszerűen tudta használni. Ha az egyik töltőállomásnál nem volt üzemanyag, vagy épp limitálták a vásárlást, át tudott menni egy másik hálózathoz. Magyarországon több mint ezer töltőállomáson fogadják el az UTA-üzemanyagkártyát, külföldön pedig ez a szám az 55 ezret is meghaladja.
– Nem dőlt be ügyfeleik egy része a magas üzemanyagárak miatt? S nem csökkent az UTA One fedélzeti készülékkel fizető ügyfelek száma sem?
– Ettől egy kicsit tartottunk, de ez egyelőre nem történt meg. Meglátjuk, mit hoz a jövő, de bizakodóak vagyunk, hogy a fuvarozó partnereinknek is sikerült beépíteniük a változó üzemanyagár-klauzát a szerződéseikbe, illetve a megbízói oldal is megfelelően reagál erre a megváltozott helyzetre.
– Tavaly Magyarország és Lengyelország, idén Bulgária került be az EETS Box UTA One rendszerébe. Hány országban lehet útdíjat fizetni vele, és mikor bővül e lehetőség további országokkal?
– Jelenleg már 17 országban lehet használni az egységes európai útdíjfizetési rendszerünket, Bulgáriában ez év októberétől. Nem csak rajtunk múlik, hogy további országokat is bevonjunk, most annyit tudunk: a következő országunk Szlovákia – reményeink szerint már 2023 első fél évében meg tud valósulni –, utána Csehország van tervben. A legújabb készülék pedig 2023 második felében fog megjelenni, további új szoftveres megoldásokkal. Már akár hangbemondással is be lehet majd állítani a jármű tengelyszámát, illetve applikáció segítségével az útdíjfizetésekhez szükséges adatokat. Az a cél, hogy a flottamenedzserek minél jobban áttekinthessék a flottájukat és a boxunk minél több szolgáltatást legyen képes nyújtani.
– Melyek ezek a szolgáltatások?
– Például online lehet kezdeményezni az országok aktiválását vagy deaktiválását az UTA ügyfélportálon, a nap 0–24 órájában. A fedélzeti egység járműadatait szintén könnyedén hozzá lehet rendelni más gépjárműhöz, illetve a készüléken keresztül feldolgozott összes díjat összefoglalt, átlátható módon feltüntetjük a számlán, továbbá kimutatás formájában megtekinthető az Ügyfélportálunkon. Tavaly jöttünk ki az UTA One SmartConnect telematikai szolgáltatással is, amely a boxhoz kapcsolódik. A flottamenedzser valós idejű képet kaphat gépjárműveinek helyzetéről, így használhatja az áruk nyomon követéséhez, az ellátási láncok kezeléséhez.
– Az UTA-kártyákkal is számtalan szolgáltatás érhető el: parkolást lehet fizetni, kamiontisztitást, 24 órás autómentést lehet igénybe venni Európában. Bővülhet még itt is a szolgáltatások köre?
– Örömmel jelenthetem be, hogy az UTA Edenred kártyaelfogadó helyek száma a TRAVIS Road Service együttműködésével 1300 elfogadóhellyel bővült, összesen 17 országban! Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az UTA Edenred ügyfelei mostantól UTA-kártyájukkal hozzáférhetnek a TRAVIS szolgáltatásaihoz is, például teherautó- és autómosókhoz, teherautó-parkolókhoz, teherautó-javításhoz és a tartályok tisztításához. Emellett használhatják a TRAVIS „Keress, foglalj és fizess”, valamint a „Találj és fizess” megoldásait is. Vagyis arra is lehetőség van, hogy a sofőrök megnézzék a weboldalon, van-e hely a kiválasztott parkolóban, és előre foglaljanak helyet a kamionjukra. Minden TRAVIS-tranzakció egyben megjelenik az ügyfél gyűjtőszámláján is. Az a célunk, hogy az ügyfeleink a kártyát ne csak tankolásra használják, hanem a segítségével egyéb kényelmi szolgáltatásokat is igénybe tudjanak venni.
– Egyes németországi töltőállomásokon már mobilapplikáció segítségével is lehet fizetni. Mikor vehetik át az okostelefonok a kártyák helyét Európában?
– Még ebben az évben! Ugyanis az UTA Edenred tökéletes kiegészítést kínál az UTA-üzemanyagkártyához: az új okostelefonos UTA EasyFuel alkalmazással ügyfeleinknek ki sem kell szállniuk a járművükből tankolás után, a kútoszlopnál tudnak fizetni. Nem kell sorban állniuk a pénztárnál, így értékes időt is nyerhetnek. Az applikáció segítségével vissza is lehet nézni, hogy mikor, hol és mennyi üzemanyagot tankoltak. Ez a szolgáltatásunk egyelőre még csak Németországban érhető el.
– Hogyan készülnek az elektromos vagy egyéb alternatív meghajtású járművek, teherautók terjedésére?
– Idén egy új kártyát is kihoztunk. Ez az eCharge, amelyet ügyfeleink igényelhetnek elektromos kisgépjárműveik tankolásához, Európában 331 ezer töltőállomáson, elsősorban Németországban és Ausztriában. Magyarországon egyelőre még nem, erre egy kis időt még várni kell. A nehézgépjárműveknél is fejlesztjük a hálózatokat, hosszú távon ez is a fejlődés iránya.
– Korábban említette, hogy a fejlesztéseik mellett a rugalmasság és az ügyfélközpontúság az a két szó, amelyekkel összefoglalható a sikerük titka. A megváltozott gazdasági környezetben, válság idején mit takarnak e szavak?
– Éppen ez az év volt arra a bizonyíték, mennyire felértékelődnek e szavak. Amikor hetente–kéthetente kell alkalmazkodni új jogszabályokhoz, megfelelni a megváltozott körülményeknek, az üzleti kapcsolatok az ügyfeleinkkel mindenképpen felértékelődnek. Azt gondolom, manapság az információ érték, főleg, amikor ilyen gyorsan változik körülöttünk a világ. Ezért ebben az évben fókuszba került az ügyfeleink folyamatos tájékoztatása, illetve az oda-vissza történő partneri kommunikáció szerepe. Az év vége felé közeledve úgy látom, sikeres évet zárunk az ügyfélközpontúság és a rugalmasság terén – és ez a szolgáltatásaink célja 2023-ban is.
Falus Tamás