Pataki András december 1-jével veszi át a LADA importőrének vezetését Markó Zoltántól, aki a kezdetektől – immár 3 éve – irányítja sikeresen a LADA projekt igazgatójaként az orosz autómárka visszavezetését a magyar piacra.
Pataki András egész szakmai életútját a gépjármű kereskedelemben, autóimportőröknél töltötte. 1992 és 1995 között a Renault Hungáriánál kezdte pályafutását, majd 20 éven keresztül a PSA Peugeot Citroën csoport magyarországi importőreinél elsősorban vevőszolgálat és alkatrész kereskedelmi területekért volt felelős. Ez alatt 6 évet PSA csoport központjában, Franciaországban töltött, ahol többek között regionális igazgatóhelyettesként is dolgozott, ahol volt alkalma újautó-értékesítési területtel is foglalkozni. 2015-től a LADA Hungary műszaki igazgatójaként járult hozzá a LADA magyarországi sikereihez, amit most cégvezetőként folytathat tovább.
Markó Zoltán szaktudását a továbbiakban a Duna Autó cégcsoporton belül kamatoztatja Kereskedelmi igazgatóként és Igazgatósági tagként.
„A Magyarországon legnagyobb márkapalettával rendelkező Duna Autó Zrt. fejlődési üteme és jövőbeli fejlesztési terveink azt indokolták, hogy új vezetői struktúrát hozzunk létre és a cégvezetést egy profi menedzsmentre bízzuk.” – nyilatkozta Ormos István a Duna Autó Zrt. vezérigazgatója, a rövidesen 15 autómárkát értékesítő és 18 márkaszervizt üzemeltető cégnél bekövetkezett személyi változásokról.