Új szintre lép az önvezető buszok fejlesztése

A Scania a kínaikkal közösen fog önvezető járműveket fejleszteni. Az együttműködés célja a városi közlekedésre alkalmas elektromos modellek létrehozása.

A svéd gyártó a Haylion Technologies-szel fogott össze, mely 2017 vége óta teszteli az AlphaBa nevű intelligens buszokat, a Shenzen Bus Group cégcsoporttal közösen. A két kínai cég összesen négy darab, kéttengelyes, 19 utas szállítására alkalmas buszt tesztel Shenzen közútjain. Az összesen mintegy 76 ezer amerikai dollárba kerülő járművek mindössze 1,2 kilométer hosszú útvonalon közlekednek és az elmúlt hónapokban nyolcezer kilométert tettek meg.

Az autóbuszok maximum 40 kilométer/órával közlekedhetnek, emellett külön vezetőállással is rendelkeznek. Annak ellenére, hogy teljesen önvezető üzemmódban szállítják az utasokat, a sofőrök menet közben végig figyelik a járművek viselkedését, és szükség esetén beavatkoznak az irányításba. A Scaniának vélhetően ez a fejlesztés is megtetszhetett, ezért szorosabbra fűzte a kínai szálakat.

A svédek közös kutatócsoportot hoztak létre a kínaiakkal, melyben a mesterséges intelligencia, az autóipari gyártás, a kommunikáció és a közösségi közlekedés szakértői kaptak helyet. A csoport fő feladata lesz az önvezető technológiával rendelkező koncepciójárművek megtervezése.

Kínában új szintre lépett az önvezető buszok fejlesztése: tavaly Pekingben már teszteltek egy 12 méter hosszú, elektromos buszt, mely emberi irányítás nélkül közlekedett forgalomtól elzárt területen. Európában jelenleg egyedül a Mercedes rendelkezik ilyen hosszúságú, önvezető autóbusszal.

vezess.hu