Teljesen megújul a ferihegyi gyorsforgalmi út

A Lonberg Építőipari és Szolgáltató Kft. valamint a Linakron Mérnöki Kft. tervezheti a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út fejlesztésének az első ütemét 174,5 millió forintért – olvasható a napi.hu oldalon megjelent cikkben.

Az eredményt az ajánlatkérő BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. tette közzé a Közbeszerzési Értesítőben. A nyertesekkel a szerződést a BKK január 3-án kötötte meg.

A nyerteseknek

  • pályaszerkezet-technológiai szakvéleményt,
  • tanulmánytervet és kiegészítő vizsgálatokat,
  • kiviteli terveket (bele értve az engedélyeztetést is),
  • valamint a közbeszerzési dokumentációt kell készítenie.

Sem az ajánlattételi felhívás, sem az eredményt tartalmazó közlemény nem szól a gyorsforgalmi út tervezett bővítésének a részleteiről. Viszont az interneten elérhető a BKK egy anyaga, amely az első ütemet a következőképpen határozza meg:

  • A főpálya és szervizutak közötti elválasztása megszűnik,
  • középen új elválasztás épül, így az út 2×3 sávos lenne a Gyömrői úttól kifelé,
  • a különszintű átvezetések irányonként 1-1 sávosak maradnak,
  • a megengedett sebesség egységesen óránkénti 70 kilométer lenne a teljes úton,
  • új gyalogos felüljáró épül a Csaba utca vonalában, és kerékpárút lesz a Csévéző utca, valamint a Ferihegy 1-es terminál között.

Mindennek a becsült költsége 5 – 7,5 milliárd forint.

A második ütemben az út 2×2 sávosra bővül a Kőér utca és a Gyömrői út között. A különszintű átvezetések 2×2 sávossá bővülnek, a Felsőcsatári útnál új, 2×2 sávos aluljáró épül. A becsült költség itt 13-17 milliárd forint.

Végül a harmadik ütemben a Felsőcsatári út és Csévéző utca között a 2×2 sávos pálya mellett szervízutak épülnek, leállósáv és kerékpársáv is kialakítható, de ezekhez jelentős kisajátítás szükséges. A harmadik ütem becsült költsége 8 – 10 milliárd forint.

napi.hu