Az „Eurovignette” irányelv tervezett módosítása többletköltséget jelentene a polgároknak, és tovább emelkedhetnek a közúti fuvarozás költségei is.
Az Európai Bizottság módosítani akarja az autópályadíjakra vonatkozó „Eurovignette” irányelvét. E szerint a tagállamoknak az időalapú matricarendszer helyett fokozatosan át kellene térniük a távolságalapú díjfizetésre a személygépkocsi, a nehéz- és könnyű tehergépjármű, valamint az autóbusz kategóriában.
„Az Európai Bizottság javaslata túlságosan leszűkíti a tagállamok hatáskörét az autópályadíjak meghatározását illetően. A tagállamoknak nagyobb flexibilitásra van szüksége, hogy a szociális és gazdasági viszonyokat, polgáraik és vállalkozásaik érdekeit figyelembe véve határozhassák meg a díjszabás módját és mértékét” – emelte ki Deli Andor vajdasági fideszes EP-képviselő az autópályadíjakra vonatkozó jogszabály közlekedési szakbizottsági vitája kapcsán.
Szerinte nem jó megoldás, hogy a buszok és távolsági buszok azonos elbírálásban részesüljenek, mint a nehéz tehergépjárművek. A buszok nagyban hozzájárulnak a dugók és a torlódás elkerüléséhez, és a tömegközlekedés fontos és szerves részei, főleg azokban a tagállamokban, ahol a vasúti közlekedés kevésbé fejlett. Mivel a buszok használati módja eltér más nehézgépjárművekétől, és a környezeti hatásuk is kedvezőbb, nagyobb teret kell hagyni a tagállamoknak, hogy maguk döntsenek a díjszabásról.
A személygépkocsikkal kapcsolatban még óvatosabbnak kell lenni. Deli Andor nem vitatja, hogy a felhasználó és szennyező fizet elv alapján a személygépkocsik után is díjat kell fizetni az autópályák használatáért, de a távolságalapú díjak kötelező és kizárólagos alkalmazását nem tartja elfogadhatónak. A megtett úttal arányos pályadíj jelentős többletköltséget jelentene a polgároknak, ami ahhoz vezethet, hogy a gépkocsivezetők elkerülik az autópályákat, és a regionális utakra terelődik át a forgalom. Ott növekedne a torlódás – ami nagyobb közlekedésbiztonsági kockázatot jelent – és a környezetszennyezés.
Az ellenvélemények dacára a közlekedési szakbizottság elfogadta azt a javaslatot, hogy az autóbuszok és a nehézgépjárművek 2023-tól, a személyautók pedig 2026-tól távolságalapú díjat fizessenek az autópályák használatáért. Deli Andor úgy vélte, az útdíjrendszer átalakítása jelentős befektetést igényel a tagállamok részéről, azonban a polgároknak is többet kell majd útdíjra költeniük, különösen azoknak, akik napi vagy heti rendszerességgel használják az autópályákat.
A távolságalapú díjak kötelező bevezetésén túl az EP szakbizottsága elfogadta a dugódíj és a felárak kivetésének lehetőségét is az európai autópályákon. A politikus meglátása szerint bár e díjak kivetése nem lesz kötelező, egyes tagállamok élni fognak a lehetőséggel. Így tovább emelkedhetnek a közúti fuvarozás költségei, melynek következtében a fogyasztói árak is növekedhetnek.