Világjárvány, háború, energia- és üzemanyagválság, infláció – nem éppen kedvező piaci körülmények, de Szíjj Csaba igyekszik alkalmazkodni hozzájuk és a lehető leghatékonyabban üzemeltetni a vállalkozását. Számára nagyon fontos a család, a gyermek, a boldogság, az otthoni környezet, a feltöltődés, ezért nagyon tiszteli a nemzetközi gépkocsivezetőket, akik akár hetekig is távol vannak a szeretteiktől. Ezt azzal viszonozza, hogy a legmodernebb, extra felszereltségű autókkal dolgozhatnak a kollégái. A tatai vállalkozó némileg véletlenül lett fuvarozó, de 30 év távlatából sem bánja.
– Hogyan kezdődött a fuvarozói pályafutása?
– 1992-ben kezdtem a fuvarozást, de még előtte egy drága hobbit sikerült találnom, ezt úgy hívják, hogy autósport. Gyerekkorom óta imádom az autókat. Édesapámat, amikor hazajött ebédelni, megkértem, hogy ne zárja be a kocsit, így amíg ő evett, én a kormányt tekergettem. Mindenben támogatott, azonban a hobbimhoz magamnak kellett előteremteni a forrást. Eladtam a személyautómat, és azon gondolkodtam, hogy hová fektessem be az érte kapott összeget. Épp akkor egy fuvaros kereste meg az édesapámat, hogy dolgozzanak együtt, de végül úgy alakult, hogy én társultam hozzá. Három évig közösen fuvaroztunk, ebből kerestem meg a versenyzéshez szükséges pénzt. A sportban 1996-ban értem el a legjobb eredményt: országos bajnok lettem. Amikor a kollégával szétváltak az útjaink, már egyéni vállalkozóként vásároltam egy 7,5 tonnás vadonatúj Ivecót, ami nagy szó volt abban az időben, mert a legtöbb kolléga a főleg Németországból behozott használt autókkal dolgozott. Erre az autóra sikerült úgy munkát találni, hogy 2 év múlva vettem még egyet. 2005-ben már 6 eszközt tartottam üzemben. A megkeresett pénz egy részét visszaforgattam a vállalkozásba, a többit pedig az autósportra költöttem. Jellemzően magyar–olasz gyűjtőfuvarozást végeztünk, de ha kellett, akár Norvégiába vagy Spanyolországba is elmentünk. Ez Magyarország uniós csatlakozásakor kicsit megbicsaklott, akkor váltottam kamionokra.
– Mi kellett ahhoz, hogy meg tudjon kapaszkodni a piacon?
– Csak magamra számíthattam. Érdekes, hogy bár megvannak a kategóriás jogosítványaim, soha nem voltam hivatásos sofőr. Akkor vezettem a teherautóimat, kamionjaimat, amikor a gyárból vagy a kereskedésből hazahoztam őket. Engem nem az motivált a fuvarozásban, hogy világot lássak, hanem az hajtott, hogy megkeressem a versenyzéshez szükséges pénzt. Az autókat szeretem, a rallyból pedig technikai és műszaki tudásra is szert tettem. Ezt próbáltam kamatoztatni, továbbá a spanyol, olasz, német és angol nyelvtudásomat, amit a külföldön töltött évek alatt szereztem meg. Gyerekkoromban a szüleimmel három évig éltem Mexikóban, majd az érettségi után egy évig Németországban. Az autósportban nagyon fontos: ha rosszul felkészített autóval indulunk, akkor nem érünk célba. Ez a fuvarozásra is igaz. Azt vallom, hogy a magas felszereltségű, kifogástalan műszaki állapotú autóimmal biztonságban és időben el tudom juttatni a megbízók áruit a címzettekhez. Egyetlen rakománnyal sem szabad elkésnünk műszaki hiba miatt. Az tetemes többletköltség és hatalmas presztízsveszteség lenne. Olyan, mint az autósportban: amikor kiesek egy versenyből, kárba veszett az egész futam.
– 2004. május elseje után mi indokolta a váltást?
– Az EU-ba való belépésig minden árut vámkezelni kellett. Komplett szolgáltatást nyújtva segítettem a partnereimnek mind a külföldi, mind a hazai vámkezelésekben. Ez a csatlakozáskor megszűnt, a csomagküldő szolgálatok megerősödtek, és átvették azoknak a kisebb csomagoknak a szállítását, amikre mi specializálódtunk, illetve ezzel egy időben lezuhantak a részrakományos fuvarok árai. Mindeközben az exportmunkáinkat adó megbízónk is abbahagyta a tevékenységét, úgyhogy változtatnom kellett. Egy–két év alatt átalakítottam a portfóliónkat, multicégekkel kötöttem hosszabb távú szerződéseket, ami nagyobb biztonságot jelentett, egyben megnyitotta az utat a nagyautós flottabővítés felé.
– A piaci igények alapján vásárolta az újabb autókat?
– Mindig a szerződött partnereim igényeit tartottam szem előtt. Soha nem vásároltam új teherautót azért, mert a szomszéd fuvaros is vett egyet, és nem olyat vettem, amilyet a versenytársam. Mentem a magam útján, annak ellenére, hogy egy „fuvaros Szilícium-völgyben” élek; Tata és Tatabánya térségét nyugodtan annak lehet nevezni.
– A 2008-as világválság mekkora kihívást jelentett a fuvarpiacon?
– A megbízók sajnos gyakran visszaéltek a helyzettel, és csak nagyon nyomott díjakon tudtunk munkát vállalni. Szerencsére nem voltak változó kamatozású lízingjeim, csak euróalapú, fix kamatozásúak, ezért nem éreztem meg a svájci frankos problémát. Folyamatosan növekedni tudtam. Akkor már olyan tartalékaim voltak, hogy a bankok által elvett vontatókat vásároltam nyomott áron a kereskedésből. Amíg a válság előtt a kamionkereskedések voltak alkupozícióban, akár használt, akár új eszköz beszerzésekor, addig ez a krízissel megváltozott: én mondtam meg, hogy mennyit szeretnék fizetni a vontatókért.
– Jelenleg mekkora a gépjárműpark?
– Körülbelül 30 autóval dolgozunk, ami hosszabb távon már ideális flottaméret számunkra. Mint mondtam, nekem sosem számított, hogy hány autóm van, de az fontos, hogy annyi viszont legyen, hogy a megbízóink igényeinek mindig meg tudjunk felelni. Ha még sincs elég autónk, mert például jön egy pluszmegbízás, akkor rendelünk annyi újat, amennyire igény van. Így állunk hozzá.
– Van elegendő gépkocsivezetője?
– A pandémia után volt egy negatív hullám, több sofőrünk elment olyan biztonságosabbnak vélt belföldi munkahelyre, ahol nem kell külföldi emberekkel, cégekkel találkozni, oltási igazolványt mutogatni. Ez némileg szűkítette a lehetőségeinket. A járvány hullámait követte a háború, az energia- és üzemanyagválság, a magas infláció, amelyek hatásaitól mi sem tudjuk magunkat függetleníteni. Nagyon nehéz érvényesíteni az árainkban a költségnövekedést, a gázolaj, az AdBlue, a vontatók és a pótkocsik árának vagy az útdíjaknak az emelkedése mind rontják a fuvarozók nyereségképző képességét. Tudomásul vesszük, hogy ma nem a növekedés időszakát éljük, és igyekszünk alkalmazkodni a körülményekhez, a lehető leghatékonyabban üzemeltetve a flottát, megőrizve az eszközök alacsony átlagéletkorát, biztosítva a munkaerőt. Olyan kollégákat szeretnénk foglalkoztatni, akikkel garantálni tudjuk, hogy kitermeljük az autó és a vállalkozás költségeit. Mivel nagyrészt tiszta flottával dolgozunk, megtehetjük, hogy megvárjuk a megfelelő sofőrök jelentkezését. Természetesen az a célom, hogy folyamatosan mozogjon a teljes flotta, mert egy fuvarozó akkor büszke, ha nincs autó a telephelyén.
– Milyen kritériumok alapján veszi fel a sofőröket?
– Úgy gondolom, nem vagyok szigorú – persze lehet, hogy a kollégáim ezt másként látják. Az mindenképpen elvárás, hogy a gépkocsivezető ápolt és pontos legyen, továbbá jó kommunikáció működjön közte és az iroda között. Szerintem aki nemzetköziben dolgozik, hamar eljut egy olyan nyelvi szintre, hogy ne „adják el” külföldön, ezért nálunk nem feltétel a magasabb szintű nyelvtudás. Egy szakács vagy hentes is lehet nagyon jó sofőr, annak viszont külön örülök, ha tapasztalt, műszaki végzettségű kolléga jelentkezik nálunk. Műszaki kérdésekben könnyebben meg tudom értetni magam egy lakatossal, hegesztővel vagy autófényezővel. Számomra nagyon fontos a család, a gyermek, a boldogság, az otthoni környezet, a feltöltődés. Ezért nagyon tisztelem a nemzetközis sofőrökben, hogy akár hetekig is távol vannak a családjuktól. Emiatt is prioritás nálam az innováció. A kezdet kezdetén, amíg sok kolléga használt, gázrezsóval fűtött autókkal próbált a piacon boldogulni, addig én már az 1990-es években hosszított fülkés, hátsóágyas autókat vásároltam. Ahogy megjelent valamilyen újdonság – például az állóklíma –, a következő autómban az biztosan benne volt. Azóta is mindent igyekszem megtenni, amivel kellemesebbé, biztonságosabbá tehetem a kollégáim munkahelyét. Nem véletlenül a Mercedes-Benzt favorizálom. Az értékesítő partneremmel kiváló az összhang: ő a csúcstechnológiát szeretné eladni, nekem pedig épp arra van szükségem.
– Milyen relációban fuvaroznak?
– A nemzetközi áruszállítás a fő tevékenységünk, ez adja a bevételeink több mint 80 százalékát, de belföldi üzletágunk is van. Nemzetközi árufuvarozás nem létezhet belföldön dolgozó sofőrök nélkül, mert adott esetben nekik kell kisegíteni a külföldre járó kollégákat. Például amikor a nemzetközis sofőr a pihenőjét tölti az otthonában, akkor a belföldesek rakják le vagy rakják meg a pótkocsit. A járataink elég nagy hányadánál segítjük ezzel a nemzetköziseket. Belföldön jellemzően élelmiszeripari és építőipari termékeket szállítunk ponyvás autókkal, exportban pedig szintén építőipari, illetve autóipari megbízóknak dolgozunk.
– A fenntarthatóságot figyelembe veszik a működés során?
– Ügyfeleink többségének a környékünkön létesült ipari parkokban van a gyártóüzeme. Ez a környezetvédelem szempontjából kiemelten fontos és hasznos, hiszen 10–15 kilométeren belül megrakjuk az autóinkat, így kevesebb az üresfutásunk. Az importok esetében is arra törekszünk, hogy 50–100 kilométeren belül vissza tudjuk rakni a kocsikat. Úgy is próbáljuk csökkenteni a karbonlábnyomunkat – és a költségeinket –, hogy a legmodernebb és emellett a legkönnyebb vontatókat és pótkocsikat választjuk: 13 ultrakönnyű, az átlagosnál kb. 2 tonnával könnyebb pótkocsink van, amelyekkel közel 1 liter üzemanyagot tudunk spórolni 100 kilométerenként. Ha ezt a 13 autó éves futásteljesítményére vetítjük, egy jól látható összeget kapunk. A költséghatékonyabb működés érdekében tárgyalásokat folytatok további „környezetbarát” pótkocsik beszerzéséről. Amint elmúlik a mostani bizonytalanság a gazdaságban, akkor megrendelem őket.
– Milyen terveket tűzött maga elé?
– Korábban már foglalkoztunk raktározással. A külföldről hazahozott árukat betároltuk, és amikor a megbízók kérték, kiszállítottuk nekik. Egy–két éven belül szeretném bővíteni az irodaépületünket, illetve újraindítani a logisztikai üzletágat. Most egy új raktár építésében gondolkodom, amit igény esetén a rendelkezésre álló területünkön tovább is tudunk fejleszteni. Mindezek mellett még ebben az évben kft.-vé alakítom a vállalkozásomat.
– A piacon eltöltött több mint 30 év után?
– Igen, mert jelenleg egyéni vállalkozó vagyok, de fantázianévként be van jelentve az adóhivatalnál: SLC Transport – Szíjj Csaba EV. Az SLC betűszó babonás titok…
– Azt viszont megtudhatjuk, hogyan fogadta a Komárom-Esztergom megyei Az év egyéni vállalkozója címet?
– A Vállalkozók Országos Szövetségének helyi szervezete jelölt az elismerésre, ami meglepetésként ért, hiszen nem díjakért dolgozom immár több mint 3 évtizede, hanem egyszerűen próbálom jól végezni a munkámat. A meglepetésem tovább fokozódott, amikor megtudtam, hogy a feleségemet, Katát is díjazták. Ő pénzügyőr alezredes a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Komárom-Esztergom vármegyei igazgatóságán, és a megye pénzügyőre díjban részesült. Édesapja több mint 30 évig gépkocsivezető volt, most nyugdíjasként nálam a garázsmesteri munkákat végzi.
NÉVJEGY
Szíjj Csaba általános iskolás korában 3 évet Mexikóban élt, ahol az édesapja dolgozott. Ott kezdte a középiskolát, de már itthon fejezte be. A tatai Eötvös József Gimnáziumban érettségizett. Felvették a győri Széchenyi István Egyetemre, mégsem folytatta a tanulmányait, inkább Németországba ment nyelvet tanulni. Hazatérése után vámügyintézői, műanyag-feldolgozói, árufuvarozó vállalkozói szaktanfolyamot és külkereskedelmi iskolát végzett, miközben egyéni vállalkozóként kereste meg a pénzt többek között a kedvenc hobbijára, az autóversenyzésre. 1992 óta foglalkozik belföldi és főleg nemzetközi fuvarozással, 30 autós vállalkozását idén szeretné kft.-vé alakítani. Fia, Kornél logisztikai szakközépiskolába jár, a nyári gyakorlatát egy multinacionális cég szakirányú részlegén fogja végezni. Reméli, hogy ott magába szívja a raktározási know-how-t, amivel őt tudja majd segíteni. Sőt, idővel akár át is adná neki a vezetést, hogy újra a hobbijának élhessen.
„VAN AZ A SZITUÁCIÓ…”
Elképzelhető, hogy Szíjj Csaba újra elindul rallyversenyen. Régen mindenáron, akár „kerék nélkül is” nyerni akart. Ma csak úgy indulna versenyen, hogy jól érezze magát. Kérdésünkre, ha látja őt valaki az utakon a kék Mercedesével, rájöhet-e, hogy valószínűleg egy autóversenyző ül a kormánynál, mosolyogva feleli: „Van az a szituáció. Ha a versenypályán kiélhetem ebbéli szenvedélyemet, a közúton kulturáltan közlekedek. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a forgalomban mindenki a tudásának megfelelően vezesse az autóját, legyen tisztában a képességeivel és a jármű tulajdonságaival. Azt gondolom, van már annyi tapasztalatom, amivel egy erősebb autót is el tudok kormányozni. Sajnos sok sofőr túlbecsüli a tudását, és amikor nem tudja uralni az autóját, akkor megtörténik a baleset.”
Dékány Zsolt
