Szemerey Plus: jövőre 5 milliárdos bevétel a cél

Három milliárd forint értékben 80 Mercedes és 20 Iveco új nyerges vonatót, illetve 60 Schmitz, valamint Krone típusú pótkocsi vásárol a Szemereyplus-cégcsoport.

Szemerey Lóránd, a bejegyzés alatt álló Szemereyplus Zrt. igazgatótanácsának elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a tavaly decemberben családi vállalkozásként alakult zrt. szerint a fuvarozói és logisztikai piacon a versenyképes áron nyújtott prémium szolgáltatás hiányzik, ezért a felsőkategóriás szegmensben látnak fejlődési lehetőséget.

Az elnök közölte, a beszerzés finanszírozására versenyeztették a bankokat, végül az UniCredit bankkal és lízingcégével kötötték meg a szerződést.
Hozzátette, azt tervezik, hogy a járműflottát két-három évente cserélik a legújabb közlekedésfejlesztéseket tartalmazó járművekre.

Elmondta, a többletszolgáltatás lényege, hogy a rakodótérben kamerarendszert működtetnek, amin keresztül a megbízó és a cég diszpécserszolgálata látja az árurakodást, illetve menetközben követni tudja az áru biztonságos szállítását.

Szemerey Lóránd felidézte, hogy 2017. szeptember elsején Magyarországon is elindult tesztjelleggel a közutakon a tengelysúly-mérés, az új járműveket tengelysúly-mérővel együtt vásárolták, a járművezető folyamatosan látja a rakomány súlyát, így el tudják kerülni, hogy a megengedettnél nehezebb legyen a kamion.

A zrt. az idén 2,5 milliárd forint árbevétellel és mintegy 230 millió forint eredménnyel számol, a jövő év januárjáig az új járművek forgalomba állnak, és 2018-ban ötmilliárdos árbevételt terveznek. A mostani bevétel 85 százaléka belföldi, 15 százalék nemzetközi árufuvarozásból származik – mondta az igazgatótanács elnöke.

MTI