Az újfajta digitális menetíró típusengedélyét hazánkban a Continental VDO szerezte meg tavaly februárban, innentől kezdődhetett meg a tachográf sorozatgyártása és a letöltőeszköz, valamint a hozzá tartozó infrastruktúra tesztelése, tájékoztatta a KözútVilág Expo hallgatóságát Márkusné Riss Erika, a Trans-Automat Kft. ügyvezető igazgatója.
Az Európai Unió 2016/799/EU rendelete alapján június 15-től hazánkban is csak olyan 3,5 tonna össztömegnél nehezebb haszongépjárművet, illetve 9 főnél több személy kereskedelmi célú szállítására használt járművet lehet forgalomba helyezni, amelyeket újgenerációs digitális menetíró készülékkel (Smart tachográf) szereltek fel. Ezeknek a készülékeknek a jellemzője, hogy beépített antennával képesek a GNSS-rendszer segítségével a jármű automatikus pozicionálására, így egyszerűbb annak ellenőrzése, hogy a jármű merre járt, hány kilométert tett meg. „A szabványosított ITS (Intelligent Transport System, intelligens szállítmányozási rendszer) felülete nagymennyiségű és biztonságos adatcserét tesz lehetővé, ami az adatok letöltését gyorsítja. A menetíró rögzíti például a munka kezdetének és végének helyét, a halmozott vezetési idő minden 3. órájában a pozíciót, amiket feldolgozásra továbbítani is tud” – ismertette a korszerű tulajdonságokat Márkusné Riss Erika.
Az intelligens tachográffal a DSRC (célzott kis hatósugarú kommunikáció) technológia révén a közúti ellenőrzés során a jármű megállítása nélkül, távolról is ellenőrzést tudnak majd végrehajtani a hatóságok, amivel a fuvarozók számára idő spórolható. Természetesen, ha szabályszegés gyanúja merül fel, megállítják a járművet, és alaposabb kivizsgálásnak vetik alá. Az ehhez szükséges infrastruktúra kidolgozásán hazánkban még dolgoznak. Lehetőségként felmerült többek között a VÉDA rendszer, ami alkalmassá tehető erre.
Az aktiválás, kalibrálás és adatletöltés csak az intelligens tachográfok kezelésére felkészült műhelyekben végezhető el, mivel speciális eszközök és ismeretek szükségesek hozzá. A kritériumoknak megfelelő szervizek kapnak egy feljogosító táblát, ami jelzi, hogy ez a műhely felkészült ezek kezelésére. A Continental VDO-nak több ezer szerződéses szervize van világszerte, a Trans-Automat Kft.-nek pedig több mint száz ilyen partnere az országban.
A Continental VDO partnerkereső oldalán országonként megtalálhatók azok a műhelyek, amelyeknek megvan ezen jogosultságuk. Hasznos lehet még a TruckOn új szervizplatform ismerete, amely a népszerű szállásfoglaló oldalakhoz hasonlóan működik. Ki lehet választani a megfelelő műhelyt, ahova be kell jelentkezni. Az időpont kiválasztása mellett azt is meg kell adni, milyen szolgáltatást kívánunk igénybe venni, így elkerülhető a várakozás.
A menetíró kalibrálásának központi eleme egy tablet, amely mindenfajta, az Európai Unióban engedélyezett tachográfnak a vizsgálatára, beépítésére, beállítására, távoli adatletöltésére alkalmas. A szükséges frissítések online, automatikusan letöltődnek rá, és a versenytársak tachográfjait is lehet vele kezelni. A tablet és a járműben lévő tachográf Bluetooth-on keresztül kommunikál. A kalibrálás során – ahogy eddig is – megtörténnek a kötelező vizsgálatok: a guminyomás, pontosságellenőrzés stb. A tabletbe épített varázsló segíti a műveletet azzal, hogy végigvezeti az ellenőrzést végző személyt a teljes kalibrálás folyamatán, így nem maradhat ki egy lépés sem.
„Mivel eddig sokan rossz, hibás, nem visszaellenőrizhető plombát használtak, ezt is sokkal biztonságosabbá tette a Continental VDO. A jogszabályi előírásoknak megfelelően a típusengedélyezett plombákat QR-kóddal és sorszámmal látta el, amit mi mint forgalmazók leolvasunk, felvisszük a rendszerünkbe, mielőtt eladnánk a műhelyeknek, ahol beszerelik majd” – tette hozzá Márkusné Riss Erika. A tabletről elérhető egy hotline és egy online szolgáltatás, illetve egy dokumentumtár és adatbázis, amely segítségül hívható bármilyen probléma esetén. Az eszközhöz új jeladó, kártya, jegyzőkönyv is szükséges.
A járművezetők még használhatják a régi kártyájukat, amennyiben viszont azok lejárnak, nekik is új típusúra kell cserélni. Mivel ezek gyártása késett, eddig átmenetileg Franciaországból szerezték be ezeket. A generáció 1-es műhelykártyák viszont nem használhatóak az intelligens tachográfokhoz, ezért a gyártásuk június 15-ével megszűnt. Az intelligens tachográfhoz szükséges GEN2 kártyák gyártása is késett, ezért Horvátországban kezdték ezeket készíttetni. Végül bő három hónapos csúszással, de már a magyar Pénzjegynyomda Zrt. is megkezdte a műhely-, vezetői, ellenőri és vállalati kártyák gyártását.