Az ügyfelek biztonsága, valamint az esetleges bankkártyás visszaélések megelőzése érdekében a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. a weboldalain végzett bankkártyás vásárlások esetében 2019. április elsejével bevezeti – az állami vállalatok körében az elsők között – a kétszintű ügyfél-hitelesítést.
A kétszintű ügyfélhitelesítés mindössze pár másodperccel hosszabbítja meg a NÚSZ Zrt. weboldalain (ematrica.nemzetiutdij.hu, illetve hu-go.hu) végzett internetes vásárlás idejét. A bank minden egyes e-matricás, illetve e-útdíjas vásárlási, fizetési tranzakció esetén megerősítő kódot küld az érintett bankkártyához tartozó, a kártyakibocsátó banknál megadott telefonszámra. Az ügyfél – a már megszokott kártyaadatok (név, kártyaszám, lejárat, CVC/CVV kód) mellett – ezzel a kóddal tudja megerősíteni és végrehajtani a NÚSZ online felületein kezdeményezett pénzügyi műveletet, és befejezni az elektronikus fizetést.
Fontos, hogy az ügyfelek azt a mobilszámot használják, amit a bankjuk is nyilvántart. Ellenkező esetben nem fogják megkapni a bank azonosító kódot tartalmazó sms-ét, s nem tudják majd végrehajtani a vásárlást. Az ügyfeleknek tehát ellenőrizniük kell, hogy a kártyakibocsátó bankjuknál milyen telefonszámot adtak meg, hogy valóban jó mobilszámra menjen a bank üzenete.
A kétszintű ügyfél-hitelesítésjó a bankkártya-tulajdonosoknak, mert így senki nem élhet vissza az adataikkal, és a csalók sem károsíthatják meg őket. A szolgáltatás ráadásul díjmentes, az azonosító kódot tartalmazó rövid sms-ért a bank nem számít fel külön díjat. De jó a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatónak is, mert elejét veheti a visszaélésgyanús pénzügyi műveleteknek és az ilyen irányú ügyfélpanaszoknak. A NÚSZ weboldalain tavaly több mint 800 ezer tranzakciót hajtottak végre az ügyfelek, közel 60 milliárd forintos értékben.