A Volvo Trucks mai híre azért “derült égből villámcsapás”, mert a cégcsoport eddig még az ezzel kapcsolatos terveket sem kommunikálta a médiában. Túl sok konkrétumról azonban most sincs szó, az azonban biztos, hogy a svédek a városi áruszállító járműveknál kezdik teherkínálatuk villamosítását.
“Az elektromos és csendes üzemű teherautókkal történő városi élelmiszer-szállítás megvalósítása új utakat nyithat meg számunkra. Zavaró motorhang és kipufogógáz nélkül akár a belvárosban is végezhető lehet az éjszakai áruszállítás” – hívta fel a figyelmet Claes Nilsson, a Volvo Trucks elnöke. Ha mindehhez hozzávesszük az ENSZ előrejelzését, miszerint 2030-ra a Föld népességének 60 százaléka, mintegy 5 milliárd ember fog városokban élni, akkor elmondható, hogy egy dinamikusan fejlődő szegmenst tervez meghódítani a Volvo Trucks elektromos modelljeivel.
Egy jelenleg futó stockholmi projektben az éjszaka végzett belvárosi élelmiszer-szállítás előnyeit vizsgálták. A svéd főváros és a KTH Királyi Technológiai Intézet közös kutatása rávilágított arra, hogy éjszaka a megrendeléseket harmadannyival kevesebb idő alatt tudták kiszállítani a napi csúcsforgalomban végzett szállításokhoz képest. A Volvo Trucks éppen ezért látta indokoltnak a disztribúciós teherautóknál elkezdeni az elektromos hajtás bevezetését.
A vállalat elnöke szerint a Volvo Trucks elektromos technológiája már bizonyított a 7900-as típusú autóbuszban és az FE hibrid teherautóban. “Úgy gondoljuk, hogy a városi áruszállítás teljesen elektromossá tétele csak az első lépés. Jelenleg más teherszállítási alkalmazások terén is kísérletezünk a tisztán elektromos hajtással” – tette hozzá a Volvo Trucks első embere.
A svéd gyártó 2019-től kezdi forgalmazni elektromos teherautóit. Az első tesztpéldányokat azonban már idén átvehetik azok az üzemeltetők, akikkel a Volvo Trucks előzetesen megállapodást kötött.
vezess.hu