Megváltoztatnák az autók adózási rendszerét a gépjárműimportőrök

Van még hová felzárkóznia a magyar autópiacnak, amely a válság előtti szinthez még nem tért vissza – jelezte az InfoRádió Aréna című műsorában Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke. A piaci változásokhoz az adózási rendszert is megváltoztatná az egyesület.

A piaci trendek kedvezők, de van még érdemi fejlődési lehetőség a 2017-es javulás után – érzékeltette Erdélyi Péter.

„Magához térőben van az újautó-piac, de majd akkor tér magához, ha még 40-50 százalékot emelkedik, mert a válság előtti utolsó évben 150 ezer feletti új autót értékesítettek” – mondta az ügyvezető elnök, és emlékeztetett arra, hogy a piacot 2003 és 2005 között mesterségesen felfújták, de a 2008-as adatokat már érdemes megcélozni.

„Addigra a finanszírozási konstrukciók visszafogottabbak voltak, a bankok hitelezése átláthatóbb volt, az már nem a finanszírozás miatt felfújt piac volt, egyébként is egy 150-160 ezres piacnak reálisnak kell lennie Magyarországon, ha Csehországban, amely hasonló méretű ország, 230 ezernél is több autót adnak el évente” – vélekedett Erdélyi Péter, és beszélt az idei várakozásairól is.

2017-ben húsz százalékot nőtt az újautó-piac, idén 125 ezer autó értékesítését várják, ez hét százalék körüli emelkedés, a kis haszonjárműveknél is remélnek kisebb növekedést, de a nagy haszonjárműveknél viszont visszaesést prognosztizálnak. Megjegyezte, hogy a válság alatt éppen ez a piac fejlődött, most viszont nincs sofőr a kamionokra, és a vállalatok ezen a részterületen nem tudnak fejleszteni.

A korszerűbb és környezetkímélőbb gépjárművek felé kellene elmozdítani a hazai autópiacot – hangsúlyozta Erdélyi Péter, és nem tartja szerencsésnek a régebbi típusú autók iránti nagy keresletet.

„Ideje lenne, hogy adózási motivációval próbálják arra rávenni az embereket, hogy egy 16-18 éves, pár százezer forintos autó helyett fiatalabbat vegyenek, amely lehet, hogy százezer forinttal drágább. Az a probléma, hogy a használtautó-importban erősek a szociális szempontok, el kell dönteni azt, hogy szociálisan tekintünk a közlekedésre, környezetvédelmi vagy közlekedésbiztonsági szempontból. Olyan kompromisszumra kellene jutni, ahol azok az emberek is biztonságos autóhoz tudnak jutni, akiknek kevesebb pénzük van” – mondta Erdélyi Péter.

Az ügyvezető elnök két javaslatot is ismertetett. A teljesítményadó megfordítására tettek javaslatot: akinek megmarad az autója, az a mostani adót fizetné, hogy ne érje hátrány, de amikor az autó tulajdonost vált, vagy külföldről importáják, akkor olyan teljesítményadó-rendszerbe kerülne, amelyben a fiatalabb, alacsonyabb károsanyag-kobocsátású autók adóznak kevesebbet.

A másik, nagyobb javaslatuk a teljes gépjármű-adórendszer megváltoztatását célozza, beleértve az importot, az üzemeltetést, amelyben az autó körnnyezetterhelése a meghatározó. Az adóterhelés nem változna, csak a belső adóstruktúra változna meg azok javára, akiknek a járműve kevesebb káros anyagot bocsát ki.

Erdélyi Péter szerint elvi fogadókészség van a javaslatukra, és bízik benne, hogy ősszel jogszabályi változások következhetnek.

infostart.hu