Május elsejéig lehet pályázni az elektromos autók beszerzésére, a pályázatra a kormány 2016-ban 2 milliárd forintot biztosított – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Óbudai Egyetem elektromos autójának átadásán csütörtökön Budapesten.
Öt hónappal a pályázatok beadásának megkezdése után már látszik, hogy nagy az érdeklődés, kétszáz felett van az elbírált pályázatok száma, és további több mint 300 beadott pályázatot tartanak nyilván. Mivel a kormány hosszú távon is kiszámíthatóvá kívánja tenni az elektromos autók elterjedését, ezért 2017-re 3 milliárd forint áll rendelkezésre a támogatásokhoz. A pályázók között szép számban vannak gazdasági társaságok, az arányuk hozzávetőlegesen 50 százalék. Ugyanakkor az érdeklődők között idén jelentősen emelkedett a magánszemélyek aránya is, 30-ról 42 százalékra. A benyújtott pályázatok több mint fele a fővárosból és vonzáskörzetéből érkezett.
A tárcavezető megerősítette: már az idén meg akarják valósítani azt, hogy elektromos járművekkel az ország teljesen átjárható legyen. Ehhez a tervek szerint 80 kilométerenként lesznek elektromos töltőállomások. A közösségi közlekedésben is támogatják az elektromos járművek bevezetését. Budapesten már közlekedik egy 20 járműből álló elektromos buszflotta, ami európai viszonylatban is jelentősnek számít – sorolta. Emlékeztetett: a kormány iparfejlesztési tervén belül már több éve dolgoznak az elektromos közlekedés fejlődését szolgáló szabályozási és támogatási környezet kialakításán. Az elektromos járművek elterjedésével elérhető, hogy csökkenjen a közlekedésben a gépjárművek által kibocsátott káros anyagok és az üvegházhatású gázok mennyisége, mérséklődjön a gazdaság fosszilis energiahordozó-igénye, és növelhető az energiabiztonság. Az ország fontos gazdasági érdeke, hogy Magyarország sikeresen vegyen részt a járműgyártás előtt álló fejlődésben. Az elektromobilitás elterjedését ösztönző intézkedések között említette a zöldrendszámok és a különböző adótípusú ösztönzők bevezetését, vagy az infrastruktúra-fejlesztés támogatását. A tisztán elektromos meghajtású járművekre nincs regisztrációs adó és nincs forgalomba helyezési illeték, nem kell fizetni továbbá cégautó adót és helyi gépjárműadót sem. Mindezektől az intézkedésektől azt várják, hogy már 2020-ra közel 30 ezer elektromos gépkocsi közlekedik majd a magyar utakon.
Közölte: a Jedlik tervben az elektromobilitás fejlesztésekor nemcsak a töltőinfrastruktúra kiépítése és a járművek elterjesztése hangsúlyos feladat, hanem a kutatás-fejlesztés támogatása és a háttéripar kiépítése is. Ezen belül is fontos új irány az önvezető autók megjelenése. Kifejtette, mivel az országban működő nemzetközi nagyvállalatok egyre nagyobb hányada kutatás-fejlesztési tevékenységét is Magyarországra hozza, fontos új lehetőséget jelent majd a zalaegerszegi tesztpálya megépítése. Az önvezető járművekhez kapcsolódó fejlesztések tesztelési környezetének kialakításával a világ élvonalába került az ország – mondta.
Jelenleg mintegy 1600 zöld rendszámú autó fut az utakon, ezek közül közel 1000 elektromos autó. Jelenleg 153 nyilvános töltő érhető el országosan.
Réger Mihály rektor hangsúlyozta, hogy az egyetem elkötelezett a környezetbarát technológiák oktatásában, kutatásában, az új, innovatív műszaki megoldások kidolgozásában és elterjesztésében. Az egyetemen a most átadott elektromos autót a mindennapi használat mellett oktatási és kutatási célokra használják majd.
magyarhirlap.hu