Leszállították az új Credo buszokat a Volánoknak

A Kravtex-Kühne cégcsoport leszállította azt a száz új Credo buszt, amelyet a Volán-társaságok közös beszerzőcége rendelt meg még decemberben, nyílt közbeszerzési eljárás után. A járművek négy régióba, négy közlekedési központhoz kerültek – tájékoztatta Szombath Imre, a Kühne Zrt. kutatás-fejlesztési vezérigazgató-helyettese az MTI-t.

A Volán Buszpark Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tavaly ősszel írt ki száz új autóbusz beszerzésére pályázatot, zárt végű pénzügyi lízingkonstrukcióban. A tenderen egyedüli pályázóként a győri székhelyű Kravtex Kereskedelmi Kft. és a Budapest Lízing Zrt. közös, hétmilliárd tizennégymillió forint összegű ajánlata nyert. A megállapodást decemberben írták alá a felek.

Szombath Imre közlése szerint az első buszt december 19-én, az utolsót pedig február 24-én adta át a Kravtex-Kühne. A regionális és városközi közlekedésre kifejlesztett, normál padlómagasságú Credo Innovell típusból hatvanat, míg az elővárosi használatra szánt, alacsony belépésű szóló buszból, az Econellből negyvenet gyártottak le. A buszok négy regionális Volán-társasághoz kerültek. Ezzel most már több mint 1300 Credo busz kerül forgalomba a közszolgáltatóknál. A helyközi forgalomban a cégcsoport által gyártott járművek aránya meghaladja a 20 százalékot – jegyezte meg a vezérigazgató-helyettes.

A Kravtex-Kühne csoport nagy reményt fűz ahhoz, hogy a nemzeti autóbusz-gyártási cselekvési program nyomán gyorsulni fog a hazai járműpark cseréje. Ennek nyomán az idén is jelentős fejlesztéseket terveznek: Győrben például 800 négyzetméterrel növelik az autóbusz-összeszerelő üzemcsarnok területét, a mosonmagyaróvári telephelyre pedig szerszámgépeket vásárolnak és bővítik a festőüzemet. Ez utóbbi tervezett értéke eléri az 500 millió forintot – jegyezte meg Szombath Imre.

Beszámolt arról, hogy a cégcsoport az idén is bemutat új modelleket, legközelebb a 13 méter hosszú városi autóbuszt.

MTI