Lengyelország csaknem 30 milliárd euróból fejlesztheti a vasúti és a közúti infrastruktúráját. Ebből az összegből mintegy 24,2 milliárd euró az Infrastruktúráért, Klímaügyért és Környezetvédelemért Felelős Alap, a FEnIKS programból áll rendelkezésre.
Az uniós jóváhagyás a forráshoz való hozzáférésre nem feltétlenül jelenti, hogy a teljes összeget megkapja Lengyelország, ennek ellenére jó hír a lengyel vasúti ágazatnak, ugyanis számtalan ígéretes projekt megvalósulására teremt lehetőséget. Lengyelországban általában az állami beruházások több mint fele uniós forrásból valósul meg. A lengyel kormány szándéka a legtöbbször az, hogy a hozzáférhető források jelentős részét a közlekedésre és az energiaügyekre fordítsa.
A lengyel vasúthálózat minősége már évek óta kritikák kereszttüzében áll. Az állami vasúttársaság, a PKP PLK tervezett projektjei mintegy 16,4 milliárd euróra rúgnak, számuk pedig eléri a 240-et. A jelenlegi tervek szerint a 24,2 milliárd euró jelentős részét a vasút fejlesztésére költenék. Ez a már meglévő vasúti vonalak felújítását és korszerűsítését, valamint a gyorsforgalmi útvonalak bővítését foglalja magában. Ily módon lehetővé válna újabb nagyvárosok bekapcsolása a gyorsforgalmi úthálózatba.