Mi lesz veled, útdíj, 2024-ben?

Mi lesz veled, útdíj, 2024-ben?

A KözútVilág Expo programjában ebéd után következett a „feketeleves”, Réthy Kinga, az UTA Magyarország ügyvezető igazgatója ugyanis a december 1-jétől Németországban hatályba lépő új útdíjfizetési szabályokkal kapcsolatos információkat osztotta meg a hallgatósággal. Előadásának esszenciája: a közúti fuvarozók drasztikus költségnövekedésre készülhetnek.

Németországban teljesen átalakul az útdíjfizetés koncepciója: 2023. december 1-jétől a korábbi tengelyszámalapú besorolás helyett a járművek szén-dioxid-kibocsátása alapján kell majd az üzemeltetőknek fizetni az útdíjat. Az ún. külsőköltség-díjak bevezetése az európai uniós Eurovignetta irányelv alapján történik, amit minden tagállamnak be kell ültetnie a jogrendjébe. A németek ebből a szempontból az első fecskék, őket követi Ausztria, ahol 2024. január 1-jétől fizetik szén-dioxid-alapon a közúti fuvarozók az elektronikus úthasználati díjat. Az ottani díjemelkedés mértéke még nem ismert, akár 10–15 százalékkal is lehet számolni.

Az UTA számításai szerint egy 400 km-es szakaszon 1 kamion után eddig 76 eurót kellett fizetni Németországban. Ez december 1-jétől 140 euró lesz, ami 83 százalékos útdíjemelkedést jelent, persze nem minden kategória esetében. A szén-dioxid-alapú útdíjszámítás során ugyanis 5 osztályba sorolják a gépjárműveket. A 2019. július 1. előtt gyártott járművek az 1. osztályba kerülnek, utánuk semmilyen kedvezményt nem érvényesíthet az üzemeltető, a díjnövekmény 83 százalék. A 2019. július 1. után gyártott gépjárművek a 2-es, a 3-as vagy a 4-es osztályba tartoznak majd, ahol 78, 74, illetve 41 százalékkal nő az útdíj. Míg az 5-ös osztályban – elektromos és hibrid nehézgépjárművek – nem lesz díjemelkedés.

Az UTA weboldalán lévő kalkulátor segítségével a fuvarozók maguk is meghatározhatják, hogy az egyes járműveik melyik osztályba tartoznak. Ehhez szükséges a szén-dioxid-kibocsátási érték a gyártótól beszerezhető COC- és CIF-dokumentum alapján; a járműalcsoport, ami a 2023. január 1. után kiadott forgalmik esetén külön mezőben (COC 49.7) szerepel a COC-dokumentumon; az első járműregisztráció dátuma (forgalmi B mező); F1 (COC 16.1).

Réthy Kinga felhívta a figyelmet, hogy minden jármű esetén egyedi elbírálás van, szériától függetlenül, teljesen azonos tehergépkocsik esetén is. Ugyanolyan szén-dioxid-kibocsátású járműveknél is előfordulhat, hogy különböző szén-dioxid-kategóriába tartoznak, ez függ az alcsoporttól, illetve a regisztráció időpontjától. Ha nincsenek meg a szükséges adatok/dokumentumok, akkor a járművet automatikusan az 1. szén-dioxid-osztályba tartozónak kell tekinteni.

A fuvarozói költségnövekedéshez hozzájárul az is, hogy jövő év júliusától a németországi díjköteles úthálózatot immár a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépjárművek is útdíjfizetés ellenében használhatják majd. Az útdíjat eddig a 7,5 tonnánál nehezebb járművek után kellett fizetni.

60 ÉVES AZ UTA

Az UTA céget 1963-ban alapították Németországban, jelenleg francia tulajdonban van. A társaság megbízható útdíjfizetési szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek az UTA One és az UTA One Next fedélzeti eszközök segítségével. A másik fő tevékenysége az üzemanyagkártya- és szervizkártya-forgalmazás, szerte Európában közel 69 ezer töltőállomáson fogadják el az UTA kártyát (UTA Full-Service Card). Mindemellett adózási szolgáltatásokkal (áfa-visszatérítés, üzemanyag jövedéki adójának visszatérítése, adó-visszaigénylések előfinanszírozása), járműszolgáltatásokkal (járműtisztítás, autómentés, gumiszerviz, egyéb javítások, gépjárműtartozékok) és mobilitási szolgáltatásokkal (parkolás, alagút, híd, kombinált szállítás és autóbérlés) állnak partnereik rendelkezésére.