Közúti fuvarozói toplista 2023 (letölthető táblázatokkal)

Míg 2022-ben és 2021-ben a hivatalos inflációnál kétszer jobban nőtt a toplistás közúti fuvarozók árbevétele, 2023-ban már nem követte le a bevétel a 17,6 százalékos inflációt: a top 100 piaci szereplő együttesen csak 4,43 százalékkal növelte az árbevételét. Így joggal vethetjük aggódó tekintetünket az eredményoszlopra, ám a 2022-es együttes eredmény (62,5 milliárd forint) csak kis mértékben csökkent (61,9 milliárdra) 2023-ban, és veszteséges működésről is csupán 3 cég adott számot, ők sem drámai mértékűről. Az 1 forint árbevételre eső eredmény így 5,78 százalékos volt 2023-ban, ami a korábbi évekhez képest is jónak mondható.

A Küzúti fuvarozói toplista a táblázatokkal együtt, PDF formátumban ide kattintva letölthető!

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2023-ban 192,4 millió tonna árut fuvaroztak a magyar cégek, 12,3 millió tonnával (7 százalékkal) kevesebbet, mint egy évvel korábban. A tonnák számánál fontosabb az árutonna-kilométer teljesítmény, ami 2022-höz viszonyítva 11 százalékkal csökkent tavaly.

A 2023-as üzleti évről a közúti fuvarozást fő tevékenységként cégformában végzők közül 5945 társaság tett közzé szeptember közepéig pozitív árbevételű beszámolót, együttesen 2354,1 milliárd forintos bevételről. Ugyanakkor 2022-ről ma már 6700 beszámoló érhető el 2447,3 milliárd forint árbevétellel, de egy éve ilyenkor is elérhető volt már 6592 beszámoló. Így kijelenthető, hogy a közúti fuvarozók száma tavaly is csaknem 500 céggel csökkenhetett. Látható az is, hogy a kisebb cégek még nehezebben tudták elérni az egy évvel korábbi árbevételüket, mint a nagyok.

Az 1 milliárd forintos árbevételt elérő fuvarozócégek száma 407 volt 2023-ban (10-zel kevesebb 2022-höz képest). A lejjebbi kategóriában 500 millió forint feletti forgalmat 785 cég bonyolított (33-mal kevesebben, mint egy évvel korábban). A már komolynak mondható 100 millió forintos bevételi határt 2414 cég érte el, és az ő 2237,8 milliárd forintos árbevételük adja az iparág összes bevételének 95,1 százalékát. A toplistánkon szereplő 100 cég együttes árbevétele tavaly 1070,8 milliárd forint volt, ami a piac árbevételének 45,5 százaléka.

Az árbevételét legalább 1 milliárd forinttal növelni 31 cég volt képes, közülük 15 még így sem került be a top 100-ba: az egyik egy új vállalkozás (LE-DO Truck), 6 további pedig még milliárdos forgalmú cég sem volt 2021-ben.

Szerepelhetne az idei toplistán a BATON Transport Bulgaria magyarországi fióktelepe, ami azonban a tavalyin sem szerepelt, mert késve adták le a beszámolójukat. Az árbevételük 2022-ben 26,64 milliárd forint volt, ami akkor a lista IV. helyét jelentette volna. A fióktelepet 2021 szeptemberében alapították, az első teljes üzleti évük volt tehát a 2022-es. A dán hátterű cég alapított egy magyar leányvállalatot is 2023 elején, ám még az sem tette közzé a beszámolóját. A sajtóban egyszer már szerepeltek azzal, hogy indiai férfiak mellett már nők is dolgoznak a cégnél.

A toplistás cégek közül több is van, amelyik az árbevételéhez képest viszonylag keveseket foglalkoztat, de van olyan cég is, ahol ugyan viszonylag sok a munkavállaló, de ők aránylag keveset keresnek. A Sharp Wave International 2023-ban az irreálisan magas 1 főre eső havi fizetés kategóriáját nyerte meg, 1,1 milliárd forintot költve 1 év alatt 3 dolgozóra, míg 2022-ben még 253 fő volt a létszám. Ezúttal sem elírás történt: 2023-ban a gépkocsivezető munkakörben alkalmazott munkavállalók kettős foglalkoztatás keretében dolgoztak a Supernova Intertrans-nál és az Active-Log-nál, így a Sharp Wave-ben elszámolt munkabér a járművek futásteljesítménye alapján a három cég között felosztott bértömeg.

A 2023-as évről beszámolót leadó cégek közül 4524 volt képes eredmény termelésére (810-zel kevesebben, mint egy évvel korábban). Az ő együttes eredményük 178 milliárd forint volt (szemben a 2022-es 211,4 milliárddal). Legalább 1 millió forintos vesztesége 1378 cégnek volt (míg egy évvel korábban 1032 cégnek), náluk összesen 13,3 milliárd forintnyi mínusz jött össze tavaly. 100 millió forint feletti vesztesége 11 cégnek volt. A csúcstartó BUFFALO TRANSPORT GROUP 506,9 millió forintos veszteséget halmozott fel (szemben az egy évvel korábbi 124 milliós eredménnyel), aligha függetlenül attól, hogy az árbevétele 1,5 milliárd forintról 700 millió alá csökkent.

A Waberer’s-t nem számítva egy átlagos közúti fuvarozó 350,3 millió forintos árbevétel mellett 25,3 millió forintos eredményt ért el, 9 főt foglalkoztatva (2022-ben 330,6 millió forint volt az átlagos árbevétel, és 30,3 milliós a nyereségátlag). Az alkalmazotti létszámuk együttesen 51 870 fő volt, míg a piaci szereplők 2022-ben még 53 055 főt foglalkoztattak. A 100 főnél többet foglalkoztató cégek közül a REINING TRANSPORT és a BITTER-SZÜCS GARÁZS idén sem érte el a toplistához szükséges árbevételt.

A toplistás közúti fuvarozóknál dolgozók havonta átlagosan 763 ezer forintba kerültek a munkáltatóiknak (ami 3,4 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi értéket). Ez arra utalhatna, hogy a közúti fuvarozásban dolgozók fizetése 2023-ben komoly reálérték-csökkenést szenvedett el, de a Waberer’s Internationalnél rámutattak arra, hogy az euróban vezetett könyvelésük okán a forintra év végi árfolyamon való átszámolás e tekintetben csalóka lehet. Az ő számaik nélkül 788,5 ezer forint az 1 munkavállalóra eső költés, ami 14,5 százalékkal van a bázis felett, de 3,1 százalékponttal az éves infláció alatt, tehát a reálérték-csökkenés így is fennáll.

 

Andó Gergely