A közúti fuvarozás versenyképességéről egyeztettek Budapesten

Magyar meghívásra 14 európai uniós tagállam és az Európai Bizottság képviselői egyeztettek a közúti közlekedési szektor versenyképességéről Budapesten.

A résztvevők a konferencia záródokumentumában rögzítették, készek konstruktívan együttműködni egy kiegyensúlyozott és észszerű szabályozás kialakításában. Nyomatékosították, hogy az új rendelkezéseknek egyszerűeknek kell lenniük, azok alkalmazása nem járhat felesleges adminisztratív terhekkel, és az előírásoknak figyelembe kell venniük a közúti fuvarozás egyedi adottságait. A magyar fél a találkozó tanulságait összegző tájékoztatást küld a bolgár elnökségnek és az Európai Bizottságnak, a Közlekedési Tanács a tervek szerint 2018 júniusában fogadhat el általános megközelítést a témában.

Az egyeztetésen Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a közúti fuvarozás kulcsszerepet tölt be az európai gazdaságban, a szektor közvetlenül ötmillió embernek biztosít munkát, az ágazat állítja elő az uniós bruttó össztermék mintegy két százalékát. A közlekedés az egyes tagállamokban átlagosan hat–hét százalékkal járul hozzá a nemzeti GDP-hez.

Az NFM államtitkára a találkozón rámutatott arra, hogy az Európai Bizottság Mobilitási csomagjavaslata túlzott adminisztrációs többletterhet jelenthet a gazdasági szereplők, különösen a kis- és középvállalkozások számára. A szabályozási tervek a közúti szállítás díjainak ugrásszerű, akár 20–30 százalékos növekedését eredményezhetik, ami általános áremelkedéshez vezethet minden termékcsoportban. Az előkészületben lévő változtatások az Európai Unió versenyképességére is kedvezőtlenül hathatnak. Az NFM államtitkára hangsúlyozta, Magyarország továbbra sem fogadhatja el az alapvető szabadságjogok igazságtalan és aránytalan korlátozását, ami az uniós közlekedési piac helyrehozhatatlan torzulásához vezethet.

A budapesti találkozón a magyar házigazdák mellett Csehország, Észtország, Horvátország, Írország, Lettország, Litvánia, Málta, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia és Spanyolország szakminisztériumai képviseltették magukat. A 14 részt vevő tagállam vállalkozásai az 1000 kilométeren túli közúti szállítások hozzávetőleg 88 százalékát bonyolítják Európában. A rövidebb távú fuvarokból azonban csak 38 százalékkal részesülnek, ebben a körben tehát nem veszélyeztetik a versenytárs cégek pozícióit.

 

mti.hu