Az a célunk, hogy minden megbízói igénynek meg tudjunk felelni, bármerre járunk a világban, mondja Kosztolányi Zsolt. A Kosztolányi Trans Kft. ügyvezető igazgatója szerint hatalmas akaraterővel párosuló kitartás kellett ahhoz, hogy elérjék azt a szintet, ahol most állnak. Beszélgetésünkből az is kiderül, hogy a szakmában jellemző általános trenddel szemben náluk nyoma sincs a munkaerőhiánynak, gyakran hármasával-négyesével kopogtatnak a gépkocsivezetők az ügyvezetői iroda ajtaján.
– Milyen körülmények között alakult a cég?
– Teljesen magától értetődő volt, hogy a középiskola után édesapámmal közösen megalakítjuk a saját fuvarozóvállalkozásunkat, amit a család többi tagja túl kockázatosnak tartott, de mi elkötelezettek voltunk. 2011-ben indítottuk a céget Kosztolányi Trans néven. Június 28-án vásároltuk meg az első teherautónkat, egy 12 tonnás MAN TGL-t, amivel üdítőitalt kezdtünk teríteni Hódmezővásárhely és Szeged környékén. Rögös út volt ez, keményen kellett dolgozni, kézzel pakolni napi 60–70 mázsát, a göngyölegeket visszavinni. Felváltva vezettünk, én is már 18 évesen megszereztem a hivatásos jogosítványt. Ha úgy adódik, még ma is vezetek, mert imádom, a hobbim a kamionozás, de fuvart már nem viszek. Időközben annyi munkánk lett, hogy a napi operatív ügyek intézése, a cég irányítása minden percemet lefoglalja, viszont amiben tudok, segítek a kollégáknak, akár a fel- és lerakodásban is.
– Miként bővültek?
– Munka közben rengeteg emberrel beszélgettem, igyekeztem utánajárni a dolgoknak, további megbízásokat találni. Így sikerült bekerülnünk az Orosházi Üveggyárhoz, ami nagyon fontos lépcsőfok volt a cégünk életében, azóta is kiemelt partnerei vagyunk a gyárnak, igen jelentős volumenekkel. Persze voltak és vannak nehézségek, de kinek nincsenek a fuvarpiacon? A mai napig jól emlékszem 2011 karácsonyára: Orosházáról Temesvárra szállítottunk árut egy építkezésre, amikor lerobbant az autónk. Akkor megingott a léc, hiszen fiatal, egyjárműves cégként nagyon rosszul érintett bennünket a motorcsere, szóval kemény heteket éltünk át. A másfél hónapos kiesés alatt én csak szerveztem a munkákat, hogy mire üzembe tudjuk állítani a teherautónkat, újra teljes erővel tudjunk belevágni a fuvarozásba. Ez olyannyira sikerült, hogy ki se látszottunk a munkákból, folyamatosan fuvarban volt az autónk. 2012-ben vettünk egy pótkocsit, hogy nagyobb fuvarokat is elvállalhassunk, majd a következő év elején egy újabb MAN vontatóval bővültünk, akkor vettük fel az első gépkocsivezetőnket is. Továbbra is jártam a cégeket, referenciaként említve, hogy két éve dolgozunk, két autóval. Nem volt valami nyerő pozíció, de tudtam, kitartással célt érhetek. Hatalmas akaraterő is kellett ahhoz, hogy eljussunk arra a szintre, ahol most állunk. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy 110 százalékon működünk.
– A megszerzett bizalom megtartása sem egyszerű feladat…
– Nagyon sok partnerrel dolgozunk együtt, és mára elértük azt, hogy a cégek keresnek meg minket folyamatosan, nemcsak a régióból, hanem Európából is. Látják a honlapcímünket az autóinkon, e-mailt írnak, több nagy üzletet sikerült így nyélbe ütni. Napi szinten 20–40 rakodást teljesítünk, túlnyomó részt az Európai Unióban (Németország, Hollandia, Franciaország, Svédország) a saját autóinkkal, illetve alvállalkozók bevonásával szerb, macedón és török relációban is dolgozunk. A Brexit óta nem erőltetjük az angliai munkákat, inkább azokat is kiadjuk alvállalkozóknak. Az unión kívül nem éri meg saját flottával fuvarozni, sem anyagilag, sem a biztonság szempontjából, de hál’ Istennek van annyi munkánk, hogy nem kell vele foglalkozni. Mindent szállítunk, ami a ponyva alá befér, ADR- és túlméretes fuvarokat is vállalunk a betonelemektől kezdve az autógyári alkatrészeken és nehézgépeken át a traktorokig.
– A munkaerőhiány mennyire gyűrűzik be Önökhöz?
– A 2013-ban felvett gépkocsivezető a mai napig nálunk dolgozik, sőt az állomány 95 százaléka, akik az évek során hozzánk kerültek, ma is minket erősít, tehát alig van fluktuáció. Ahogy nőttek az ügyfelek igényei, úgy bővítettük a munkatársak számát és a flottát. Az első időszakban elegendőnek bizonyultak a kisebb járművek, de a hatodik autónk már egy nyerges szerelvény volt, és azóta is csak ilyeneket vásárolunk. Jelenleg 50–60 darabos az eszközpark, kétéves átlagéletkorral, míg a pótkocsik átlagosan nem idősebbek 6 hónapnál, miután tavaly 40 darab vadonatújat vásároltunk. Még egyszer hangsúlyozom, az a célunk, hogy minden megbízói igénynek meg tudjunk felelni, akármerre járunk a világban. A kérdésre válaszolva, abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nálunk sofőr-túljelentkezés van, gyakran hármasával-négyesével kopogtatnak az irodaajtómon. Korrekten meg lehet állapodni velük, mindenkivel egyenrangú félként beszélek, nem játszom a főnököt. Versenyképes fizetést biztosítunk számukra, és nagyon korszerű autókkal dolgozhatnak.
– A megbízókat nehéz meggyőzni, ha az emelkedő fuvarozói költségeket be szeretnék építeni a fuvardíjakba?
– Mivel már letettünk valamit az asztalra, alkupozícióban vagyunk egy-egy ártárgyaláson. Mi nemcsak részfeladatokat vállalunk el, hanem komplett szolgáltatást nyújtunk, amit egy kisebb cég nem tud megcsinálni. Ő elvállalja a felét, én meg az egészet, így mienk lesz a munka. 2012-től három éven keresztül béreltünk egy telephelyet, majd egy kényszerű költözés miatt két évig egy másik telephelyen voltunk. 2018-ban sikerült végre megvásárolnunk álmaink földterületét, itt van most az irodaházunk és a raktárcsarnokunk, illetve a közelben kialakítottunk egy 100 férőhelyes kamionparkolót. A fejlődés nem áll meg, a napokban kötöttem meg az üzletet a parkoló mögötti másfél hektáros földterületre, ahol egy nagy raktárbázist szeretnénk építeni ebben az évben.
– Miként küzdöttek meg a pandémiával, és megfogalmazták-e a válság tanulságait?
– Amikor valami ismeretlen dolog üti fel a fejét, az első reakció mindig a pánik, az újtól való félelem, esetleg a kilátástalanság, legyen az egy járvány, egy háború, AdBlue- vagy chiphiány. A járvány betörésekor azt mondtam, hogy mi előre meneküljünk – és a cégünk történetének eddigi legnagyobb fejlődését produkáltuk tavaly. A gyártás folyt, szállítani kellett, és amíg sok fuvarozó nem mert belefogni új munkákba, addig mi elvállaltunk mindenki helyett mindent. Ez a környékbeli cégeknek óriási segítséget jelentett, és ennek következtében meg is nőtt az ázsiónk a régióban. Több megbízó úgy gondolkodott, ha a bajban mellettük voltunk, akkor rendezettebb időkben is a mi szolgáltatásainkat választják. 2021-ben ezért bővültünk 25 autóval, ami praktikusan annyit jelent, hogy duplájára nőtt a cég. Igyekeztünk kihasználni a koronavírus-járvány által kínálkozó lehetőségeket. Belementem a hitelmoratóriumba, de lízingelni nem mertem vontatókat, ezért béreltem azokat. Sok kolléga visszaadta az autóit, én meg sorban hoztam el őket, munkával együtt. Most, amikor némileg visszaállt az élet a normális kerékvágásba, mindenki kapkod, mert van munka, de nincs eszköz meg sofőr. Mi pedig folyamatosan dolgozunk, se szeri, se száma a munkánknak. Volt ebben az üzleti stratégiában kockázat, de megérte.
– Az elektronikus fuvarlevél várhatóan ez évi bevezetésének milyen hozadéka lehet a fuvarozói szakmában?
– Minden új dolog hozhat némi bonyodalmat magával, de megszokás kérdése, biztos jó lesz, úgy gondolom. Mi export-import fuvarokat végzünk, az autóink nem tekeregnek hónapokat az unióban, így a számlákat most is napokon belül ki tudjuk állítani. A papír alapú ügyintézés sem okoz gondot, de természetesen használjuk majd a digitalizáció vívmányait.
– A pandémia tavaly nagyot dobott a cégen, de idén, reméljük, már nem kell szembenéznünk a járvánnyal. Tartható ez a fejlődési ütem?
– A legfontosabb célunk ebben az évben a komplett logisztika kiépítése, ami egy mintegy 1,5 milliárd forintos projekt. Most minden idegszálunkkal erre koncentrálunk, hiszen egy ekkora vállalkozás számára, mint a miénk, ez igencsak nagy feladat, de megoldható, és meg is fogjuk oldani. Emellett szeretnénk tovább bővíteni a járműflottát annyi autóval, amennyit a piac igényel.
NÉVJEGY
Kosztolányi Zsolt 1990-ben született, a rendszerváltás hajnalán, és amióta az eszét tudja, mindig kamionozni szeretett volna, már egész kisgyerek korától érdekelték a teherautók. Érthető ez az érdeklődés, hiszen az édesapja is tehergépkocsivezető volt, aki egy LIAZ-zal kezdte a pályát. (A most kb. 30 éves, az utolsó csavarig felújított jármű a hódmezővásárhelyi telephely egyik ékessége.) Előre megtervezték, hogy ha Zsolt elvégzi a gépészeti szakközépiskolát, elindítják közös fuvarozócégüket. A Kosztolányi Trans Kft. 11 éve alakult Hódmezővásárhelyen, azóta közel 60 darabosra bővült eszközparkkal, erős középvállalkozásként a magyarországi és uniós fuvarozási piac szereplője.
Dékány Zsolt
