Kiderül, hogyan válik teljessé a budapesti körgyűrű

A beruházó NIF Zrt. a TED-en közzétette ajánlati felhívását az M0-ás autóút nyugati szektorának a 10-es főút és az M1-es autópálya közötti szakaszára. A Ted-en megjelent közbeszerzés szerint a nyertes feladata a Megvalósíthatósági Tanulmány (MT) és a környezeti hatástanulmány (KHT) elkészítése, valamint a jogerős környezetvédelmi engedély megszerzése.

A Budapestet nyugatról elkerülő, mintegy 20 kilométeres szakasz a tervezési paraméterei szerint kétszer két sávos, fizikai elválasztású autóútként jön létre.

A most megjelent ajánlati felhívásból az is kiderül, hogy a majdani nyomvonalváltozattól függően a nyugati szakasz 5,5 – 9,8 kilométernyi alagúttal épül meg, miután jelentős részében a Budai-hegységen, illetve lakott területeken keresztül kell áthaladnia.

A környezetvédelmi engedéllyel válik véglegessé a nyomvonal
A nyertes feladati között többek közt szerepel az egyes nyomvonal változatok megvalósíthatóságának értékelése, összehasonlítása is – műszaki, gazdaságossági és környezetvédelmi szempontok alapján.

Mindezek mellett további feladatok:

  • a barlangászati szakvélemény elkészíttetése,
  • a Közúti Biztonsági Hatásvizsgálat készítése,
  • a projektre vonatkozó Költség-Haszon elemzés elkészítése,
  • a szakaszra vonatkozó klímaváltozás kockázatelemző dokumentáció elkészítése,
  • a KHT-nak tartalmaznia kell az érintett védett terület Natura 2000 hatásbecslési dokumentációját.

További tervezési feladat a környezetvédelmi engedélyezési eljárásban való részvétel, valamint a jogerős környezetvédelmi engedély megszerzése. Mindezeken túl a környezetvédelmi engedély alapján az engedélyben szereplő nyomvonal Kormányrendeletben történő kihirdetéséhez szükséges dokumentáció elkészítése.

magyarepitok.hu