Két új négysávos szakasz a 21-es főúton

Az M3-as autópálya és Salgótarján közötti 21-es főút korszerűsítése több szakaszban valósul meg. 2019 első félévére megépül a teljes 52 kilométeres út, így gyorsforgalmú úthálózaton, kétszer két sávos úton lesz megközelíthető Salgótarján.

A kormány a Modern városok programban döntött arról, hogy kiépíti a Salgótarjánt elkerülő utat is, és a 21-es főutat bekapcsolja a szlovákiai gyorsforgalmi úthálózatba, a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. már elkezdte ennek előkészítési munkáit. A térségben nagyobb fejlesztés a Bátonyterenye és Ózd közötti 23-as és 25-ös főutak felújítása is.

A Szurdokpüspöki és Pásztó közötti 4,5 kilométeres szakaszt a Colas Út Zrt., a Colas Hungária Zrt. és az Euroaszfalt Kft. építette meg nyolcmilliárd forintból, míg a Pásztó–Mátraszőlős közötti 3,7 kilométer 6,3 milliárd forintból a HE-DO Kft. beruházásában készült el.

A beruházások 2016 júniusában kezdődtek a 21-es főúton, a két Nógrád megyei szakasz mellett Heves megyében Hatvan és Lőrinci között is akkor indult a négysávosítás. A Nógrád megyében még hiányzó szakaszok (Tar–Mátraverebély és Mátraverebély–Bátonyterenye között) megépítését 2019 második negyedévére prognosztizálják. A következő egy évben 54 kilométernyi alsóbbrendű út felújítása is megtörténik Nógrádban.

mti.hu