Kecsmár Krisztián: a közúti fuvarozás számára alapvető a versenyképesség

Az európai közúti fuvarozási ágazat szabályozásakor nem lehet figyelmen kívül hagyni a versenyképességi szempontokat, és azt sem, hogy a béralapú versenyképesség az ágazat versenyképességének kulcsa – mondta Kecsmár Krisztián, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára Brüsszelben, a versenyképességi tanács ülését követően az MTI-nek.

Kecsmár Krisztián rámutatott: több uniós tagállam – például Németország, Ausztria, Olaszország és Franciaország – olyan közúti fuvarozási minimálbér-szabályozást fogadott el, amely jelentősen gyengíti az ágazat uniós versenyképességét, emellett egyértelműen korlátozza a kelet-európai közúti fuvarozók szolgáltatási szabadságát.

Elmondta azt is, hogy több tagállam hasonló intézkedés bevezetését fontolgatja, a szabályokat a szociális dömping visszaszorításának szükségességével indokolva. Ha egyes tagállamok ebben versenyképesebbek másoknál, akkor nem tisztességes szociális dömpingre hivatkozva ellehetetleníteni a külföldi cégek működését – jelentette ki.

Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a szóban forgó szabályozások hatással lesznek az Európai Unió versenyképességére is, hiszen a közúti fuvarozás költségei számos más ágazat áraiban megjelennek.

Magyarország, Csehország, Lettország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Bulgária és Szlovénia nyilatkozatban is tiltakozott a már bevezetett és bevezetni kívánt, gyakran indokolatlan adminisztratív terheket jelentő szabályozások ellen uniós és nemzeti szinten.

Ennek jelentősége az az erős politikai üzenet az Európai Bizottság számára, hogy a jogszabályok vizsgálatakor kiegyensúlyozottan foglaljon állást annak érdekében, hogy az intézkedések ne újabb akadályokat teremtsenek a belső piacon, hanem az egységének megtartását és az unió versenyképességét szolgálják – közölte az államtitkár.

MTI