„Minden megyeszékhelyen szeretnénk megjelenni” – interjú Molnár Tamással, az ECO-tech visiON ügyvezetőjével

„Minden megyeszékhelyen szeretnénk megjelenni” – interjú Molnár Tamással, az ECO-tech visiON ügyvezetőjével

Egyre nagyobb igény mutatkozik idehaza az IVECO márkájú járművekre, ami annak is köszönhető, hogy van egy olyan képviselete az olasz cégnek, ami komolyan veszi ezen járművek forgalmazását és szervizelését. Milyen kihívások várnak a teherautó-gyártókra jelenleg Magyarországon, hova szeretne eljutni az IVECO hazai hivatalos márkaképviselete, az ECO-tech visiON Kft. az évtized végére? Többek között ez is kiderül interjúnkból.

– Kezdjük egy aktuális kérdéssel: a beszélgetésünk előtt nem sokkal ért véget a hajdúszoboszlói kamionos találkozó, amelyen Önök is részt vettek. Hogyan sikerült a rendezvény, milyen tapasztalatokkal gazdagodtak?

– Nagyon jól sikerült, szerintem egy jó hangulatú rendezvény volt. Mindig szívesen támogatjuk az ilyen típusú eseményeket. A kamionsofőrökről közismert, hogy folyamatosan úton vannak, nagyon komoly megpróbáltatásokon mennek keresztül a napi munkavégzés során. Éppen ezért szerintem nagyon hasznosak az ilyen találkozók, mert egy évben egyszer össze tudnak ülni a különféle baráti társaságok, és egy kicsit el tudják magukat engedni. Ha ehhez mi is hozzájárulunk, és élményeket tudunk nekik adni, az mindenképpen jó érzés számunkra.

– Az ECO-tech visiON meglehetősen aktív a közösségépítő rendezvények terén. Ez mennyire tudatos szerepvállalás az Önök részéről?

– Abszolút tudatos. Fontos számunkra, hogy ezt a még mindig fiatal céget megismertessük a szakmával. Nagyon sok visszajelzést és megerősítést is kapunk ezzel kapcsolatban. Van egy meghatározott stratégia, ami mentén haladunk. És úgy tűnik, hogy ez egyre sikeresebbé tesz minket ezen a téren.

– Emlékeim szerint amikor megalakult itthon az ECO-tech visiON Szigetszentmiklóson, akkor még éppen túlvoltunk a világjárvány egyik nagyobb hullámán. Milyennek látja az akkori piaci környezetet, és hogyan jellemezhető a mostani helyzet?

– A piaci környezet a megalakulásunk idején nagyon támogató volt: lényegében keresleti piac volt. Eleinte a pandémia, majd az orosz–ukrán háború kitörése okozott ellátási nehézségeket a járműiparban. Ez az időszak egybeesett a járvány utáni megnövekedett eszközigénnyel. A gyárak nagyon lassan tudtak gyártani, a fuvarozóknak és a szállítmányozóknak viszont egyre csak gyűltek a megrendeléseik. Mi ezen a porondon tudtunk színre lépni, és ennek köszönhetően nagyon gyorsan fel tudtuk futtatni a megrendelés-állományt. Sokan hüledeztek, hogy egy semmiből megjelenő cég hogyan tudott az első üzleti évében 8,5 milliárd forintos forgalmat generálni, ráadásul a másodikban ezt megfejeltük egy csaknem 14 milliárdos forgalommal.  Az eredmények talán meglepőek, de hozzá kell tenni, hogy nagyon mélyről kellett indulnunk, mert érezhető volt, hogy a korábbi importőrnél nem az IVECO márkán volt a hangsúly, és ezért folyamatosan estek a márka magyarországi eladásai. Az igény viszont állandó volt az új IVECO márkájú járművekre az itthoni fuvarozók körében, éppen ezért nagyon nagy erőforrásokat mozgósítottunk arra, hogy minden kérést ki tudjunk szolgálni. 2023 őszén azonban valami megváltozott: a keresleti piacot kínálati váltotta fel. Most már nem hiány van, hanem meg kell küzdeni a megrendelésekért a haszonjárműpiacon.

– Hogyan alakul az IVECO teljesítménye idehaza ebben a változó környezetben? Megmaradt az alapítás idején tapasztalható lendület?

– Ha megnézzük az idei I. féléves forgalomba helyezési statisztikákat, akkor azt látjuk, hogy minden szegmensben növeltük a részesedésünket, még ott is, ahol a piac egyébként csökkent. A Daily kifejezetten kiemelkedik ebből, amely a 3,5–7,5 tonna közötti kategóriát fedi le a kishaszongépjárművek szegmensében.  Ebben a kategóriában ez a termékünk mára már prémiumminőséget képvisel, mind a műszaki tartalom, mind az értékállóság terén. A Daily ráadásul úgy tud a legsikeresebb lenni, hogy közben a legdrágább modellnek tekinthető a maga kategóriájában. Ennek az is az oka, hogy az üzemeltetők közül már egyre többen választják a megbízhatóságot és az üzembiztonságot. Szerencsére kevesebben vesznek olcsó eszközöket, amelyekkel később azért előfordulhatnak problémák. Nagyon erősek vagyunk még a Daily-vel a 7,2-es alvázas kivitelben is; ott igazából mi diktáljuk a piacot. Törekvéseinket a gyári stratégia is segíti. Az IVECO tavaly megújította a teljes járműkínálatát (MY24), ennek köszönhetően nemrég olyan innovatív modell érkezhetett hozzánk, mint a teljesen elektromos, dobozos Daily, amelyre már várjuk az érdeklődőket.

– Mi a helyzet a nagyobb jármű-kategóriákban?

– Ezen a téren az Eurocargo egy legendás történet. Egy időben, az ún. mini-TIR korszakban minden második jármű 7,5 tonnás Eurocargo volt. A korábbi importőr alatt ez a szerep erodálódott, de most újra kezdünk visszajönni, mert 36 százalékra rúg a részesedésünk ezen a téren. A nehéz-teherautókban az S-Way nagyon sikeres termék más országokban, de itthon még keresi a helyét. Mióta létezik az S-Way, azóta az IVECO megduplázta a piaci részesedését Európában a nehézkategóriás járművek között. Nekünk az a feladatunk, hogy a főleg nem személyes tapasztalatokon alapuló előítéleteket az S-Way-jel kapcsolatban leküzdjük vagy felszámoljuk. Így itthon is sikereket érhetünk el vele. További eredményeket hozhat számára, hogy az IVECO az egyetlen olyan gyártó, amely nagy múltra tekint vissza a gázhajtás terén. Az S-Way LNG-hajtású változata például az egyetlen olyan vontató, amely két cseppfolyósított földgáz tárolására szánt üzemanyagtankkal van ellátva. Ennek köszönhetően a dízellel egyenértékű a hatótávja, mert 1600 kilométert is meg lehet vele tenni egy feltöltéssel. Úgy gondolom, hogy a gázhajtás mellett az IVECO-nál a hidrogénhajtás is jobban előtérbe kerül a jövőben; elég csak a korábbi Nikola- vagy Hyundai-együttműködésre gondolni. Biztos vagyok benne, hogy ezen a téren további újdonságokkal találkozhatunk az idei hannoveri IAA haszonjármű-kiállításon.

– Az LNG-üzemű járművekből mégis elenyésző darabszám van forgalomban itthon, holott korábban úgy tűnt, hogy nagyobb arányban fognak megjelenni a hazai árufuvarozásban, mivel meglehetősen nagy cégek álltak mellé.

– Ez két problémára vezethető vissza. A gázüzemű közlekedés elfogadottsága kormányzati oldalon nagyon alacsony: semmiféle kedvezményt nem kínálnak ezekre a járművekre – szemben egyes nyugat-európai országokkal, ahol komoly beszerzési támogatásokat, illetve útdíj-kedvezményt adnak az ilyen alternatív üzemű teherautókra. Itthon viszont csak és kizárólag az elektromobilitásra helyezik a hangsúlyt. A másik probléma a gázár drasztikus változása, amiért elsősorban az orosz–ukrán háború volt a felelős, bár érdekes módon már visszarendeződött a háború előtti szintre. Ennek ellenére sokan megijedtek attól, hogy mennyire kiszámíthatatlanul tud mozogni a gáz ára. Ezt az óriási kilengést nem tudják és nem is akarják tolerálni az üzemeltetők. Gázüzemű áruszállítással kapcsolatos projektekre ugyanakkor most is van példa. Amennyire én tudom, a Shell most is tervez legalább kettőt vagy hármat. Debrecen, Kecskemét és Székesfehérvár környékén komoly érdeklődés van újabb CNG-t, illetve LNG-t kínáló kutak létrehozására.

– Milyen évre számít a hazai haszonjárműpiacon?

– Ezt nehéz megjósolni. Mi mindenképpen szeretnénk a tavalyi évet hozni. Talán idén olyan nagyon erős növekedésre nincs esély. Már az is egy pozitívum, ha meg tudjuk ismételni a 2023-as esztendőt. A piac valószínűleg valamilyen szinten csökkenni fog. De nehéz tisztán látni, mert nem tudom, hogy a versenytársaknak mekkora volt a kényszerített forgalomba helyezése a július 7-i szabványváltozás miatt. Ettől kezdve ugyanis már csak a legújabb előírásoknak megfelelő biztonsági csomaggal lehet a járműveket forgalomba helyezni. Ez azt jelenti, hogy akinek esetleg volt beragadt készlete, az arra kényszerült, hogy idő előtt forgalomba helyezze a még el nem adott járműveit. Minket ez nem érintett, de nem tudom, mekkora az a mennyiség, ami nem került ki az utakra, de forgalomba lett helyezve. A fuvarozóktól, partnerektől érkező visszajelzések vegyesek. Van, aki azt mondja, hogy már látszik a fény az alagút végén, és van, aki szerint pedig még nincs vége az ínséges időknek.

– Ha a közeli vagy távlati terveket nézzük, akkor milyen célkitűzései vannak az ECO-tech visON-nek?

– Van egy viszonylag erős szervizhálózatunk, de még mindig keresünk partnereket. Szeretnénk márkaszervizzel megjelenni olyan kulcsfontosságú városokban, ahol még nem vagyunk jelen. Az a célunk, hogy legalább minden megyeszékhelyen legyen egy IVECO márkaszerviz. Ha a nagykategóriát nézzük, akkor ez túlzásnak tűnhet, de például a Daily-vel olyan piacon versenyzünk, amelyben minden sarkon van egy márkaszerviz, mert azokat alapvetően személyautó-gyártók állítják elő. E stratégia mentén Miskolcon szeptemberben átadtuk a legújabb szervizbázisunkat. Ez a legkorszerűbb és legújabb teherautó-szervizünk itthon és egyébként Kelet-Közép Európában is. Szeretnénk később egy új, saját, központi telephelyet is létrehozni Pest megyében, mert a jelenlegit nagyon hamar kinőttük. De mindenekelőtt az első szintű elvárásunk saját magunkkal szemben, hogy az IVECO márka európai szinten elért részesedését Magyarországon is képesek legyünk elérni. Ezzel a márkával lehet jó üzleteket kötni. Az IVECO-t használó fuvarozók jól tudnak gazdálkodni, mert olyan ajánlatot képviselünk, amivel biztonságosan lehet tervezni.

 

KOMOLY EREDMÉNYEK A BUSZGYÁRTÁSBAN IS

Talán az egyik legkomolyabb az a Volán-tenderen elnyert, 3 éves keretszerződés, amely 160 darab városközi busz beszerzésére vonatkozik. Az ezzel kapcsolatos dokumentumokat tavaly írták alá, és azóta várják a megrendelést. Az állami kézben lévő társaságnál IVECO Crossway LE típusú, kéttengelyes buszok állhatnak forgalomba. Ezekkel szemben az az elvárás, hogy legalább 45 ülőhellyel rendelkezzenek és legalább 80 fő egyidejű szállítására legyenek alkalmasak. Emellett elektronikus utastájékoztató rendszerrel, fedélzeti kamerarendszerrel, kerekesszék és babakocsi elhelyezésére kialakított speciális férőhellyel és a felszállást segítő rámpával, valamint USB-csatlakozóval is rendelkezniük kell. A vezetéstámogató biztonsági rendszerek közül az ABS (blokkolásgátló) és az ASR (kipörgésgátló) is a felszereltség részét kell, hogy képezze.

A Volán-tenderen kívül számos tenderen indulnak, akár dízel meghajtású, akár elektromos buszokkal. Ezeknek még várják az eredményét. A Daily minibusz-család értékesítése is folyamatos. A Rákóczi Szövetségnek is adtak már el iskolabuszokat a hazai tankerületek mellett, de e modell turistaváltozata is nagyon népszerű. A munkásszállításban is kiváló megoldásokat tudnak nyújtani nemcsak a Daily-ből, hanem a Crossway-ből is.

 

NÉVJEGY

Molnár Tamás több mint 25 éves tapasztalattal bír a haszongépjármű-piacon. Pályáját 1998-ban az IVECO S.p.A torinói bázisán kezdte. A 7. évben a gyártó mediterrán térségi vevőszolgálati vezetőjének nevezték ki, ebben a beosztásban Athénben állomásozott. Újabb 7 év elteltével már kelet-európai vevőszolgálati igazgatói pozícióban dolgozott, ezúttal Prágában. 2013-tól ügyvezetőként felel a márka képviseletéért, előbb az IVECO Magyarország élén, később – a Danubetrucknál és a West-Gate Trucknál tett kitérők után – 2021-től az ECO-tech visiON vezetésével.

 

ÚJ SZERZŐDÉSES SZERVIZKÖZPONT MISKOLCON

A hálózatfejlesztési program legújabb lépcsőjeként az IVECO magyarországi márka-kereskedése, az ETV szeptember 11-én új szervizközpontot avatott új partnere, a Truck n’ Fleet Kft. nemrég elkészült vadonatúj telephelyén, Miskolcon. Kelet-Magyarország legmodernebb IVECO márkaszervizében egyidőben 14 jármű javítható. A telephelyen teljes körű javítási, karbantartási, vizsgáztatási és garanciális szolgáltatások is elérhetők, beleértve a tachográfillesztést és az eredetiségvizsgálatot is.

 

Aranyi Péter