Ismét szóba került az Országgyűlésben az M0-ás építése

A szocialista Kiss László vetette fel az Országgyűlés plenáris ülésén, hogy mikorra készülhet el a befejezetlen M0-ás körgyűrű északi szakasza – utalva arra, hogy a solymári önkormányzattal a NIF Zrt. nem tudott megállapodni, ezért az önkormányzat jegyzője nemleges szakhatósági állásfoglalást adott a folyamatban lévő építési engedélyre.

Fónagy János, az NFM államtitkára a 10-es és a 11-es út közötti szakaszra vonatkozó válaszában aláhúzta, hogy a környezetvédelmi engedély és az engedélyezési tervek megvannak, jelenleg a projekt építési engedélyeztetése zajlik.

A NIF Zrt. a korábbi elutasító határozat ellen fellebbezést nyújtott be, a solymári önkormányzattal folynak a tárgyalások. Legutóbbi ülésén egyébként a solymári képviselő-testület felülvizsgálta álláspontját, és csökkentette az M0-s beruházásához kapcsolódó fejlesztési igényeit.

A NIF ehhez igazodó műszaki tartalomra kap rendelést, így remélhetőleg elhárult az akadály és kiadható lesz az építési engedély” – mondta.

inforadio.hu